Biciklis-aktivisták másztak be a budapesti városháza parkolójába a kerítésen keresztül, tiltakozva az ellen, hogy Budapest szívében nem park, hanem városházi park(oló) van, na meg hogy a tegnapi Critical Mass előtt jól felhívják magukra a figyelmet. Jól van, megszokhattuk már a politikai, közéleti performanszokat és happeningeket, tudjuk enélkül nehezen megy át manapság az üzenet.

Alapjában véve igazuk van. Az akció jópofa is lehetett volna, ha a biztonsági őr nem húzza keresztbe a számításokat: nem, nem tette meg azt a szívességet, hogy minden józan várakozás ellenére bunkó kidobó stílusban visszaküldje őket az anyjukba. Miután a néző megtudja, hogy a kerítés helyett a főbejáraton is be lehetett volna jönni, izzadságszagúvá válik az egyébként is kissé demagóg akció. Bár az Erdélyes poén a végén azért ütős, azóta is azon röhögök.

Így vagyok általában a biciklisek jogaiért küzdő, egyre erőszakosabb mozgalmakkal is. Fontos témát tűznek a zászlajukra: igen, legyen minél több bicikliút a városban és a közutak mellett, igen, tiltsák ki vagy korlátozzák a zsúfolt belvárosokból az autósforgalmat, igen, a bunkó autósok vegyék tudomásul, hogy léteznek biciklisek is, igen, tessék inkább tömegközlekedni, gyalogolni, tekerni.

Ne tessék szennyezni itten a lakókörnyezetünket, mert akkor tisztább lesz a tüdőnk, szebb a gyerekünk, drágább az ingatlanunk, és kevesebb pattanás lesz az arcunkon. Nincs vita, ne csak festékkel tessék utat építeni, tessék dugódíjat szedni, fásítani, parkosítani, parkolóházépíteni, vagy éppen sok-sok bicikliparkolót, akár többszintes biciklis parkolóházat  gründolni, ahogy azt például Koppenhágában teszik. Mert bár egyetértek azokkal, akik azt mondják, elég Budapest fikázásából, tarthatatlan állapot, hogy nyomasztó a forgalom, hogy a város bizonyos részein életveszélyes biciklivel közlekedni, hogy kevés a rendezett közterület, hogy parkolónak használják Budapest szívét, hogy kidobják a közt az Eiffel-parkból…

Mégis, vagylahogy így harminc fölött egyre jobban zavar a biciklis-aktivisták erőszakos típusában valami, az, ami minden egyenjogúsítási mozgalomban zavarja a nyárspolgárt: kezdenek egylátószögű, sötétzöld kaszttá válni. És Isten ments, hogy Greenpeace-sedjenek! Ennek legszebb formája a parttalan autós–biciklis párbeszéd, valójában sárdobálás, mely során a profi kerékpárosok alanyi jogon tahózzák le az autósokat és viszont. Elég beleolvasni néhány fórumba, hogy elmenjen a kedvünk az egésztől.

Biciklizem, gyalogolok, autót vezetek

Identitásomat az aktuális közlekedési eszköz határozza meg. Ha gyalogolok, bosszant, hogy nem enged át az autós a zebrán, de az is, ha a biciklis futár a bordámba nyomja a kormányt, hogy zöld van, húzzak már, vagy éppen istenesen elcsapja a boltból járdára lépő román turistát. Ha biciklizem, bosszant, hogy kiszorítanak a körforgalomból az autók, ha ledudálnak az útról, hogy takarodjak már a járdára, a járdán meg kiakasztanak a beszólogató gyalogosok. Ha autózom, meg tudok őrülni a kereszteződés előtt letottyanó vénasszonyoktól, és a zebrán az orrom előtt elvillanó, lehetőleg kivilágítatlan biciklisektől. És úgy általában, egyre jobban idegesít, hogy nincs rendes kresszoktatás az iskolákban, holott a kerékpárosok is részt vesz a közúti közlekedésben, pedig sokaknak fingja sincs, hogy eszik-e vagy isszák a jobbkézszabályt.

Ez persze nyilván nem a profik sara, de számomra úgy tűnik, az aktivisták inkább a profi kerékpárosok jogait védik. Szegeden például a városvezetés el nem ítélhető módon figyelembe is veszi az útépítések során az ajánlásaikat, ezért lehet a sugárút közepén és az iskolakapu előtt bicikliút, vagy az egyirányú, szűk utcákban kétoldali biciklis közlekedés. Csak a szabványra figyeltek, a körülményekre sajnos nem, arra, hogy a többséget képező amatőrök az utakat ilyen formában nem tudják biztonságosan használni.

Érzem, átmentem bunkó autósba így a végére, holott arról szerettem volna csak értekezni, milyen fontos is egy városnak, amit ezek az aktivisták tesznek, holott csak annyit szerettem volna megjegyezni, nem volna jó, ha ők is egy erőszakos, egyenjogúsító kisebbséggé váltnának, hiszen kitartásuknak és rámnenős akcióiknak is köszönhetően végre egyere jobban odafigyelnek a szavukra, egyre inkább politikai tényezővé válnak. Annak pedig nem adatik meg alanyi jogon a jópofa civil szerepe, annak pedig egyre kevesebbet néz el a nyárspolgár, akinek ráadásul még autója is van...