HTML

OTTHON, OKOSAN.

Gondolatok az ingatlanpiacról, szereplőiről, értékesítési módszerekről, valamint az élhető terekről. Ingatlanos történtetek, jogi tanácsadás, és közérdekű cikkek, urbanisztika. Vagyis majdnem minden, ami ingatlan. (okosotthonka@gmail.com)

Friss topikok

Erőszakos kisebbség a biciklisfutár?

szerző: manzárd - 2010.09.23. 00:47


Biciklis-aktivisták másztak be a budapesti városháza parkolójába a kerítésen keresztül, tiltakozva az ellen, hogy Budapest szívében nem park, hanem városházi park(oló) van, na meg hogy a tegnapi Critical Mass előtt jól felhívják magukra a figyelmet. Jól van, megszokhattuk már a politikai, közéleti performanszokat és happeningeket, tudjuk enélkül nehezen megy át manapság az üzenet.

Alapjában véve igazuk van. Az akció jópofa is lehetett volna, ha a biztonsági őr nem húzza keresztbe a számításokat: nem, nem tette meg azt a szívességet, hogy minden józan várakozás ellenére bunkó kidobó stílusban visszaküldje őket az anyjukba. Miután a néző megtudja, hogy a kerítés helyett a főbejáraton is be lehetett volna jönni, izzadságszagúvá válik az egyébként is kissé demagóg akció. Bár az Erdélyes poén a végén azért ütős, azóta is azon röhögök.

Így vagyok általában a biciklisek jogaiért küzdő, egyre erőszakosabb mozgalmakkal is. Fontos témát tűznek a zászlajukra: igen, legyen minél több bicikliút a városban és a közutak mellett, igen, tiltsák ki vagy korlátozzák a zsúfolt belvárosokból az autósforgalmat, igen, a bunkó autósok vegyék tudomásul, hogy léteznek biciklisek is, igen, tessék inkább tömegközlekedni, gyalogolni, tekerni.

Ne tessék szennyezni itten a lakókörnyezetünket, mert akkor tisztább lesz a tüdőnk, szebb a gyerekünk, drágább az ingatlanunk, és kevesebb pattanás lesz az arcunkon. Nincs vita, ne csak festékkel tessék utat építeni, tessék dugódíjat szedni, fásítani, parkosítani, parkolóházépíteni, vagy éppen sok-sok bicikliparkolót, akár többszintes biciklis parkolóházat  gründolni, ahogy azt például Koppenhágában teszik. Mert bár egyetértek azokkal, akik azt mondják, elég Budapest fikázásából, tarthatatlan állapot, hogy nyomasztó a forgalom, hogy a város bizonyos részein életveszélyes biciklivel közlekedni, hogy kevés a rendezett közterület, hogy parkolónak használják Budapest szívét, hogy kidobják a közt az Eiffel-parkból…

Mégis, vagylahogy így harminc fölött egyre jobban zavar a biciklis-aktivisták erőszakos típusában valami, az, ami minden egyenjogúsítási mozgalomban zavarja a nyárspolgárt: kezdenek egylátószögű, sötétzöld kaszttá válni. És Isten ments, hogy Greenpeace-sedjenek! Ennek legszebb formája a parttalan autós–biciklis párbeszéd, valójában sárdobálás, mely során a profi kerékpárosok alanyi jogon tahózzák le az autósokat és viszont. Elég beleolvasni néhány fórumba, hogy elmenjen a kedvünk az egésztől.

Biciklizem, gyalogolok, autót vezetek

Identitásomat az aktuális közlekedési eszköz határozza meg. Ha gyalogolok, bosszant, hogy nem enged át az autós a zebrán, de az is, ha a biciklis futár a bordámba nyomja a kormányt, hogy zöld van, húzzak már, vagy éppen istenesen elcsapja a boltból járdára lépő román turistát. Ha biciklizem, bosszant, hogy kiszorítanak a körforgalomból az autók, ha ledudálnak az útról, hogy takarodjak már a járdára, a járdán meg kiakasztanak a beszólogató gyalogosok. Ha autózom, meg tudok őrülni a kereszteződés előtt letottyanó vénasszonyoktól, és a zebrán az orrom előtt elvillanó, lehetőleg kivilágítatlan biciklisektől. És úgy általában, egyre jobban idegesít, hogy nincs rendes kresszoktatás az iskolákban, holott a kerékpárosok is részt vesz a közúti közlekedésben, pedig sokaknak fingja sincs, hogy eszik-e vagy isszák a jobbkézszabályt.

Ez persze nyilván nem a profik sara, de számomra úgy tűnik, az aktivisták inkább a profi kerékpárosok jogait védik. Szegeden például a városvezetés el nem ítélhető módon figyelembe is veszi az útépítések során az ajánlásaikat, ezért lehet a sugárút közepén és az iskolakapu előtt bicikliút, vagy az egyirányú, szűk utcákban kétoldali biciklis közlekedés. Csak a szabványra figyeltek, a körülményekre sajnos nem, arra, hogy a többséget képező amatőrök az utakat ilyen formában nem tudják biztonságosan használni.

Érzem, átmentem bunkó autósba így a végére, holott arról szerettem volna csak értekezni, milyen fontos is egy városnak, amit ezek az aktivisták tesznek, holott csak annyit szerettem volna megjegyezni, nem volna jó, ha ők is egy erőszakos, egyenjogúsító kisebbséggé váltnának, hiszen kitartásuknak és rámnenős akcióiknak is köszönhetően végre egyere jobban odafigyelnek a szavukra, egyre inkább politikai tényezővé válnak. Annak pedig nem adatik meg alanyi jogon a jópofa civil szerepe, annak pedig egyre kevesebbet néz el a nyárspolgár, akinek ráadásul még autója is van...


128 komment · 1 trackback

Címkék: ingatlan demszky autó szeged bicikli performansz criticalmass bicikliút városháza urbanisztika lmp biciklisfutár budapestszíve

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonokosan.blog.hu/api/trackback/id/tr422316817

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A közlekedés kacsacsőrű emlőse 2010.09.23. 09:40:56

 Eddig az volt, hogy a kerékpárosokat szidta mindenki, hogy ugyan mi a jó fenéért kell nekik a járdán tekerniük, néha bizony állat módjára. Dühöngő állampolgárok százait lehetett az utcán látni, akik próbáltak félreugrani előlük, hogy el ne üssék ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SZAVICS 2010.09.23. 01:29:38

Ha röhögtél az Erdélyes poénon, akkor miért bosszant, hogy elütik a román turistát? Nem látsz itt némi ellentmondást?

Táksi 2010.09.23. 07:41:42

A CM az harcos érdekérvényesítő szervezet. Sok mindent elértek, de mint minden háborúban így nekik is voltak/vannak túlkapásaik. Nem egy barátommal egyetemben sokat bringázok budapesten. Mégis, akár bringával, akár autóval közlekedek, ki tudok akadni a bicósokon. Hogy miért? Mert én kínosan figyelek arra, hogy ne akadályozzam embertársaimat a forgalomban, ne okozzak nekik sérülést, lehúzódjak, ha jön a motoros/bicajos az sávok között... De közben csak előbukkan egy nem várt helyről egy barom, aztán bízom abban hogy a szaki jól megcsinálta a féket. A közlekedők nagy része qrvára nem tartja észben azt, hogy nem ha ő lát is egy másik közlekedőt, az nem jelenti azt hogy ő is látható. Én rettegek attól, hogy elütök valakit. Pedig nem vagyok rossz sofőr, nem rossz az autóm, nem szoktam mobillal beszélni (max headstettel). Mégis parázok... És ez nem az én hibám, hanem a körülöttem lévő közlekedési környezeté.

Jim Raynor 2010.09.23. 09:16:29

szép demagóg cím, index címlapot is ért. milyen kár, hogy az írás nem a futárokról szól, hanem a biciklis aktivistákról (és a két halmaz azért nem ugyanaz)...........

midnight coder 2010.09.23. 09:25:22

Én először is betiltanám a biciklis futárszolgáltatokat. Ha ezek elmennének normális helyre dolgozni, mindjárt kevesebb lenne a kerékpáros aktivista.

Aki még ezen túl is aktív, azt kitelepíteném az Alföldre egy tanyára ahol 10 kilométerre van a vegyesbolt. Ott aztán nincs szmog, és bicajozhatna kedvére egész nap.

Táksi 2010.09.23. 09:27:29

@Jim Raynor: A biciklisfutár ma már budapesten ikonikus figurává nőtte ki magát. Szubkultúra, stílus stb... És mint ilyen, a kerékpáros aktivisták szimbólumai. Vagy ez csak az én fejemben kötődik össze?

Parasztok járnak csak a velvetre 2010.09.23. 09:30:09

A biciglisták is lássúak lennének, há betártanák a kresztet. De nem tartják befelé, hiszen ők valakik.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.09.23. 09:30:36

én rühellem a nagypofájú, arrogáns, magukat fenemód felsőbbrendűnek képzelő városban csakazértis bringázó huszárokat, de ezeknek a srácoknak itt és most baromira igaza van.

külön piros pont a biztonsági őrnek, igazi úriember, le a kalappal.

ha a hitvány gazember demszkit és bűnöző hordáját kitakarítanák végre a városházáról, lehet, hogy kiderülne, hogy egész élhető ez a város?

Vuvuz Ella 2010.09.23. 09:30:51

Nekem az a kedvencem, amikor az autósok elkezdenek hőbörögni, hogy az ő benzinadójukból ne építsenek kerékpárutakat! Közben meg nekik is érdekük, hogy ne kóvályogjon annyi biciklis körülöttük.

enba 2010.09.23. 09:34:24

hint: futár=/= aktivista.
a futár teker nyolc órát, hazamegy és elalszik. a cm aktivistáknak néhány kivételtől eltekintve nincs köze a futárokhoz.

a pynás 2010.09.23. 09:37:22

Na jó, ne keverjük a szezont a fazonnal!

Devil 2010.09.23. 09:38:02

@Táksi: Kedvencem: szepen csurgok a lassu forgalmoban amikor elhuz mellettem balrol 3 centire egy robogos, latom szembol is jonnek kicsit lehuzodok mert attol felek hogy felkenem a szembejovokre- akkor veszem eszre hogy jobbrol is elhuz kozottem es a parkolo autok kozott egy bringas kisgyerekkel a gyerekulesben, o is 3 centire.
En mar tudom ki volt a nyertes, de nem mondom meg.

tütüke 2010.09.23. 09:38:42

A futár, az aktivista nem azonos, az aktivista a száját tekeri, nem a biciklit, de mindkettő az elempés kopogtatógyűjtő metaforája, szóval végül is tök mindegy.

Devil 2010.09.23. 09:39:07

Ja egy vicc: KRESZ-teszt: egy keresztezodesben talalkozik egy szirenazo mento, egy szirenazo rendorauto, egy szirenazo tuzoltoauto es egy biciklis futar. Melyik megy at eloszor a keresztezodesen?

ampelmann 2010.09.23. 09:39:23

szerintem qrva jo a biciklis futar dolog mint szolgaltatas. az mas kerdes hogy a legtobb bunko tirpak modon kozlekedik a hetkoznapokon az utakon. Az meg hogy London-NY utcain mi zajlik, az meg meg inkabb durva, bar valahol latvanyos:
www.youtube.com/watch?v=HLzGj10fg2g

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2010.09.23. 09:40:28

ezzel az 'erdély' es kommenttel, tette magát az egész társaság végképp szánalmassá és nevetségessé.

ezaliz 2010.09.23. 09:41:05

az egy dolog, hogy a zebrán leginkább a biciklisektől kell félni, mert tényleg, még egy jórvaló családapa is simán átsuhan előttem. Gyermekkori traumámon, amikor átment rajtam - szószerint - egy veszedelmes biciklis, nem sokat segít, de hogy nem fulladnak meg a tekerésben a nagykörút bűzében. Egyrészt iszonyatos tüdő-hősök, másrészt normálisak???

SZAVICS 2010.09.23. 09:43:43

@Bukowszky: Engem a dilettáns biciklisek ennél is jobban idegesítenek, össze vissza mennek mindenfele, járdáról le, föl, ide, oda tekeregnek, egyszerűen életveszélyesek. Nem mérik fel, hogy kivilágítatlanul, szürkületben, esős időben halálos az autók előtt szabálytalanul kacsázni, cikkcakkozni! Mi, autósok vigyázunk rájuk ilyenkor, nem is tudják, mekkora életveszélyben vannak, aztán meg mi vagyunk a bunkók, ha ledudáljuk őket!

norbert79 2010.09.23. 09:44:38

Nekem csak azt válaszolja meg valaki, hogy hova tűntek azok a jó minőségű biciklis oktatások, KRESZ-szavak, mint "Látni és látszani", vagy a 70-es, 80-as évekből származó részletes tájékozatókönyvek amik a HELYES kerékpározásról szóltak?
Ebben az egy ügyben érdemes lenne visszaszaladni 25 évet, s visszanézni, hogy is ment akkoriban.

Hepciás 2010.09.23. 09:45:40

Kedves Manzárd,

Városban bicajozom (és autót is vezetek), gerilla-kampányok sem állnak tőlem távol és ritkán nyalom a bloggertársak seggét, de ez azon kevés posztok közé tartozik, aminek minden szaváva, tárgyilagos, higgadt stílusábal 100%-ig egyetértek.
A végén az Erdély is, mint egy nemvárt poén hatalmasat ütött, a kisfilm erkölcsi győztese meg teljes egészében a biztonsági őr bácsi.

Picit arra emlékeztet a performance, mint amikor az antiglobalista "világszabadságharcos" Lonelly Planettel a hátizsákjában "Free Tibet" szórólapot nyom a tibeti bennszülött kezébe. A kínai zsaruk legfeljebb pár napra bekasznizzák "hősünket" majd kipicsázzák az országból, akit ezek után a San Francisco, Prága, London, Amszterdam, Budapest, vagy bárhol másutt élő szubkulturális spankai agyonhájpolnak, a tibeti paraszttal meg családjával a jóég tudja, hogy mit csinál a kínai hatalom.

Táksi 2010.09.23. 09:46:32

@enba: Ez szerinted a budapesti átlagpolgárnak tiszta? Lehet, hogy sztereotípia, de eléggé beégett már az agyakba...

ezaliz 2010.09.23. 09:49:44

@Jencike12: őőőőőőőő hogy is ez hogy ide? Biciklit, azt lehet nyerni?

tütüke 2010.09.23. 09:57:14

@norbert79: Igazad van, nagyon kellene valami, ami lendít a KRESZ-nemoktatáson, de gondolj csak bele, mindannyian Gazdálkodj okosant játszottunk abban az időben, és mégis csődbe ment az ország, meg a háztartások fele :)))

Hümüzhümümüz 2010.09.23. 09:57:29

Engem meg nem érdekel a rinyájuk. Mármint a kerékpárosok rinyája, egészen addig, amíg nem akarnak kipaterolni az autómból. Bár tényleg necces ez a kasztosodás. Ez újabban nagy divat lett.
Eddig voltak a melegek, romák meg tököm tudja, de már vannak a biciklisták, kismamák, jógások, meki-ellenesek, kutyások, macskások, zsirá-fosok meg mindeféle gyíkság... Alap ember ebből csak azt látja, hogy random lezárják az Andrássyt.
Bemásznak az arcomba és meg akarják mondani, hogy nekem mi a jó. :S
Nem, ez nem kell! Nekem az a jó, amit én akarok. No meg world peace!!!

enba 2010.09.23. 10:01:27

@Táksi: igen, valószínűleg sztereotípia.

norbert79 2010.09.23. 10:03:28

@tütüke: Én úgy érzem, hogy aki mégis játszotta, s tönkrement, az nem figyelt eléggé a játék közben, s lekötötte biztos, hogy mikor lesz meg már végre a Csepel kerékpár a garázsban. :)
De igen, tényleg kellene, nekem még megvan egy régi szabálykönyv 1991-ből (?), ami nemcsak általános szabályokat írt le, hanem adott itt-ott jó tanácsokat is, szépen képekkel ábrázolva.

Hurri Kán 2010.09.23. 10:10:45

Kilövési engedélyt rájuk.

Táksi 2010.09.23. 10:11:09

@norbert79: Annó, amikor még a jogsimat csináltam, már hónapokkal a vizsga előtt úgy bringáztam a vizsgaútvonalakon, mintha autóval közlekednék. Figyeltem, megálltam, körülnéztem. Jó érzés volt, mert nem rutinból oldottam meg a helyzeteket, hanem tudatosan. Sztem sokat segített a közlekedési morálomon :). Azóta sem érzem, hogy gond lenne velem az utakon :)))

Poll 2010.09.23. 10:11:47

@Vuvuz Ella: ha a meglévő utak MELLÉ épitik a bringautat, akkor még igazad is lehet. De onnantól, hogy ELVESZNEK sávot az autóktól, amivel mégnagyobb dugót és szmogot okoznak már korántsem érdeke az autósnak a bringasáv.

Táksi 2010.09.23. 10:15:53

@Poll: A bringa nem csak az autó mellett, hanem helyette is működik. Nézd meg Koppenhágát, Strasbourg-ot, Krakkót... Autó alig, de mindíg lehet közlekedni, ha tényleg arra van szükséged. És még az idő is szarabb mint budapesten.

Devil 2010.09.23. 10:16:25

@ampelmann: Jo ez a londoni klipp, de ott akkora nyugi van, mindenki felfogja hogy mas is siet es nem arrol szol a kozlekedes hogy ki lesz faszabb attol hogy lenyomja a masikat. Egyszer a taxink elott 4 savos uton futott at tilosban egy gyalogos, a taxisofor nem hogy megallt miatta de kb. meg elore is koszont neki, sot, o kert elnezest... osszesen egyetlen egyszer lattam olyat hogy zebran nem engedett valaki at _egybol_ egy gyalogost (az is taxis volt de 4 ora dugozas utan mar nem volt teljesen nyugodt).

Devil 2010.09.23. 10:17:45

@Poll: Az en erdekem az lenne hogy le tudjam tenni az autot es bringara/BKVra ulni, de az egesz varos parkolozonasitottak ugyhogy kapjak be.

Hurri Kán 2010.09.23. 10:18:26

@Poll: ahol a meglévő út MELLETT van, nagyon sok esetben OTT SEM használják

MagyarZizzi (törölt) 2010.09.23. 10:28:03

A fő baj az, hogy a közlekedési morál két arasszal a béka feneke alatt van, és mindegyik csoport a másikban látja a hibát, magában soha. Az autós azt hiszi, neki mindig igaza van, mert lazán elsöpörheti a biciklist a gépével, a biciklis belehajt a pirosba, mert ő nem autó, rá nem vonatkoznak a szabályok, a gyalogos meg csak spontán utálja mindkettőt, mert mindig neki kell kerülgetnie a járdán parkolókat/tekerőket. Talán megoldaná a helyzetet, ha már általános iskolában bevezetnék a KRESZ-oktatást; emlékszem, nekünk alsóban voltak KRESZ-óráink, az iskolarendrőr tartotta, és ő szervezte meg a stoptáblás különítményt is a közeli gyalogátkelőnél, ahol addig minden évben elütöttek egy-két gyereket.

Táksi 2010.09.23. 10:30:00

@gyvy: Az Andrássyra gondolsz? Kb 3 ismerősöm törte össze magát a bringaúton, mert kinyitották előtte a kocsiajtót. Elég félelmetes....

zergemerge 2010.09.23. 10:30:15

Az identitáshoz kapcsolódó parákkal egyáltalán nem értek egyet. 5-6 éve bringázok BP-bn, 3 éve aktívan vezetek és hát gyalogos is vagyok. Nem utálom a többi közlekedőt, nem bosszantanak, hanem próbálok minél inkább partner lenni. Elengedem a motorost, megállok a zebránál és átengedem a gyalogosokat. Előzékenység és megértés. Ettől működne a közlekedés. Jelenleg viszont sokan csak addig jutnak el, hogy neki az adott szituációban adják meg, ami jár, de amikor ő van benne, akkor leszarja, hogy türelmesen átengedjen egy nénit a zebrán...

Poll 2010.09.23. 10:30:30

@Táksi: Nem érdekelnek ezek a városok, ugyanis közük sincs a budapesti helyzethez. Ha majd olyan lesz a tömegközlekedés, hogy egyáltalán felmerüljön egy agglomerációban vagy csak szimplán a városszélen élő embernél, hogy ne autóval járjon munkába a város másik végébe, akkor majd lehet gondolkozni ilyesmiről. Addig teljesen értelmetlen. Én jelenleg 45 perc alatt megyek át a városon keresztben autóval, agglomerációból-agglomerációba. Megnézném én ezt bringával mennyi idő. Öltönyben, hóban, 40 fokban, esőben, notebookkal, szerszámostáskával. A bringa az emberek nagy részének NEM ALTERNATIVA. Akinek az, az örüljön neki, de ne akarja másokra erőltetni, azt ami számukra használhatatlan.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.09.23. 10:30:47

Én ott voltam, bemásztam.

Nem vagyok kerékpáros futár, soha nem is voltam.

Eddig tudtál erről a parkolóról? Tudatosult benned? Mert most végre sokan beszélnek róla, tehát az akció elérte a célját.

Nem csak a biztonsági őr volt jó fej, hanem mi is, tök normálisan viselkedett mindenki. Ez igy volt jó.

Táksi 2010.09.23. 10:32:19

@MagyarZizzi: Én mondjuk kíváncsi lennék itt a blogon, hogy magáról ki mit mond?

Autó: 4 alá
Bringa: 4
Gyalog: 2 (mindíg mélázok)

reményki 2010.09.23. 10:32:58

nagyon szépen kérem, jelentkezzen valaki, (gyalogos) akitvel már előfordult akár egyszer is, hogy egy biciklis megállt miatt a zebra előtt

norbert79 2010.09.23. 10:33:01

@Táksi: Én is így voltam, ezt az érzést kellene ismét tudni átadni a következőknek, mert tényleg nincsen jobb, mint tudni: "Igen, meg tudom csinálni, s megy!".
Azoknak, akik meg külföldet hozzák fel példának, szerintem ne tegyék, butaság. Vegyük azt figyelembe, hogy teljesen más a morál, felfogás, de a környezeti terhelés ebből kifolyólag is kisebb, s a hozzáállás is az élet bármely területéhez is másabb. Nem jobb, csak másabb, ott máshol jelentkeznek gondok. Idehaza sokan dolgozunk nem 8, hanem néha 10-12-14 órákat is. Én is naponta viszem párom reggelenként 7-re dolgozni, ő este 8-kor végez, én reggel 8:30-tól van úgy, hogy este 6-ig is. Ráadásul a helyi közlekedés nem teszi lehetővé, hogy kényelmesen jussunk munkába, bicikliket pedig az emberi kapzsiság miatt gyakran lopják, gyalog meg az ember város végébe nem megy gyalog. Első lépésnek szerintem az is hatalmas haladás lenne, ha kicsivel jobban odafigyelnénk egymásra, KRESZ-re, s az autósok néha megosztanák ismét járműveiket egyéb utazókkal is. Érdemes megnézni, hogy mennyi ember ül egyedül az autóban (nem főképp városon/városokon belül figyelve).

Anti Anyag (törölt) 2010.09.23. 10:33:44

Természetes szelekció. Ezek közül nem azok halnak meg, akik megállnak a pirosnál, vagy nagy forgalomban óvatosan elcsalinkáznak az út szélén.

Én is voltam régebben pár évig bringásfutár, nálunk azok maradtak ott az úttesten, akik úgy gondolták, hogy lezser dolog átsuhanni a piroson. Ezek amúgy mindig az amatőrök voltak, tehát a pár hónaposak, akik otthon a lakótelep hősei voltak, de munkában, ismeretlen forgalmi terepen hamar ott is maradtak.

Hurri Kán 2010.09.23. 10:35:17

@Táksi: nem az Andrássyra, ott megértem. Budai oldalon a felső rakpart, Bajcsy-Zsilinszky út, Szentendrei út (már kint a városból!). Ott egyik helyen sem nyitnak rád kocsiajtót.

norbert79 2010.09.23. 10:35:45

@reményki: Én! Nem gyakori, ez is igaz.
@Poll: Egyetértek. Bár igaz, ha az ember egyedül van, nem siet, viszont hosszabb távra megy, hasznos lehet a kerékpár, de általában jó időben, márciustól legfeljebb októberig/novemberig, nem nagy bevásárlásra. Nekem sem alternatíva mindenre.

Ámond Pista 2010.09.23. 10:40:48

@reményki:

Megkeresem neked azt a pannónia utcai nénit tegnapról.

krampam 2010.09.23. 10:45:30

Erdélyt vissza!
MINDENT VISSZA!

nagyon jó beszólás volt ez a végén! :D grat.

VIKUNYA 2010.09.23. 10:45:45

@reményki: autóval mindig megállok, de biciklivel a legritkább esetben, nem is tudom, bicajjal nehezemre esik megállni, meg könnyen ki is tudom kerülni a gyalogost, még sose ütöttem el egyet sem, pedig használom rendesen a bicajt...

2010.09.23. 10:49:45

A kerékpáros aktivista nem feltétlen sötétzöld, tudomásom szerint, a környezet védelme persze fontos, városban meg nem egyaránt, de azt lehet bármilyen járművel hirdetni. És a városi kerékpározásnak csak az egyik eleme a környezetvédelem, de az kerékpározók elhanyagolható százalékának ez az indoka a kerékpározásra. Ez inkább csak egy jó bónusz...
A futárok sem mind agresszívek, ahogy én látom az utakon. Inkább a wannabee futárok...
A filmecskét nem tudom most megnézni, de az index címlapra kitett pár mondat szokás szerint flamebait, eltúlzott.
A közlekedésről csak annyit, hogy a kresz és a jelenlegi infrastruktúra autókra lett kitalálva, és azokra sem feltétlen teljesen ésszerű, ez az egyik oka a sok szabályszegésnek... akár járműtől függetlenül.

2010.09.23. 10:51:38

@reményki: az emberek nem ritkán mosolyognak és megköszönik, ha az ember elengedi őket a zebrán. Gondolom ez a sok évtizedes tapasztalat miatt, mert jellemzően a járművek nem szokták elengedni őket... ez nem hiszem, hogy a jelenlegi néhány százalék kerékpáros miatt alakult volna így ki... még a bátyám is azt mondta a minap, "hát ha minden gyalogosnak megállok nem jutok el sehová", hát, no comment... (nem kerékpározik)

norbert79 2010.09.23. 10:51:51

@A csótány is ember:
"A közlekedésről csak annyit, hogy a kresz és a jelenlegi infrastruktúra autókra lett kitalálva, és azokra sem feltétlen teljesen ésszerű, ez az egyik oka a sok szabályszegésnek... akár járműtől függetlenül."
Ejjejj, szóval azzal próbálod fedni a felelőtlenséget, s a felelősségvállalás következményeinek kerülését, mert hogy a rendszer nem jó?
Megkaphatom a pénztárcád, benne az összes pénzeddel, csak mert én úgy gondolom, hogy a rendszer nem jó, s engem illet meg az összes pénzed? :)

Hurri Kán 2010.09.23. 10:52:51

@A csótány is ember: lehet, sőt biztos hogy sok esetben nem ésszerű, de ettől még be kell(ene) tartani. Mindenkinek aki a közlekedés résztvevője, akármilyen eszközzel.

Táksi 2010.09.23. 10:59:18

@reményki: Autóval és Bringával is megállok a zebra előtt. Főleg ha megoldható. Bicajjal mondjuk utána továbbhajtok, ha piros is a lámpa, de csak nagyon óvatosan. Autóval viszont volt nagyon rossz élményem, amikor zebrára egy furgon mögül kilépett elém egy apa és az óvodás kisfia. Vészfék, a mögöttem lévő meg belémjött. Pedig nem mentem gyorsan. Persze a pali meg gyors elhúzott... Én meg örültem, hogy megúsztam a gyilkolást.

norbert79 2010.09.23. 11:02:53

@Táksi: "Bicajjal mondjuk utána továbbhajtok, ha piros is a lámpa, de csak nagyon óvatosan." Ejjej, pedig azt sem lenne szabad, bár tény, hogy megkönnyíted az autósok életét ezzel kevéssé. Hmm, esetleg ezen a ponton lehetne módosítani a KRESZ-en, mondjuk így:
"Kétkerekű, önerőből meghajtott járművek esetén a közlekedési lámpák esetén az áthaladás lehetséges, amennyiben:
- Időjárási körülmények megfelelőek
- Más járművet, gyalogost, közlekedésben résztevőt nem zavar
- Más közlekedésben résztvevőt hirtelen irányváltoztatásra, sebességének megváltoztatására nem késztet
- ...."

norbert79 2010.09.23. 11:04:20

@norbert79: Elrontottam. Helyesen így szólna a javaslatom:
"Kétkerekű, önerőből meghajtott járművek esetén a közlekedési lámpák tilos jelzése ellenére is az áthaladás megengedett, amennyiben:"

TothLali 2010.09.23. 11:16:35

@ezaliz: a zebrán nem kell félni a biciklistáktól, mert a zebrán tilos kerékpározni!

Hugo2010 2010.09.23. 11:18:24

@Táksi: Hetente többször látom azt, hogy az Andrássy-n a szabályosan parkoló autóra matricákat ragaszgatnak biciklisek. Vaj miért? Arról nem is szólva, hogy nem egy, meg nem kettő tükröt tettek tönkre (még szabályosan parkolón is, ha nem fért el mellette). Ezt mivel indokolja? Neki lehet rongálni, mert biciklis? Vagy mert ő nem szennyezi a levegőt? Vagy csak simán egy paraszt?

Hugo2010 2010.09.23. 11:21:15

@norbert79: Eszednél vagy? Egy ilyen módosítás pont olyan jó lenne, mint az egyirányú utcákra vonatkozó. Ebből is csak annyi jutna el, hogy ő átmehet a piroson. Aztán lehet anyázni, verekedni és esetleg mentőt hívni.

norbert79 2010.09.23. 11:23:36

@TothLali: Ez így ebben a formában nem igaz. Jelenlegi KRESZ-ben (1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet)
54.§ (2) Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.

Teljesség kedvéért itt a 7. pont is:
(7) Tilos
a) főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni;
b) elengedett kormánnyal kerékpározni;
c) kerékpárhoz oldalkocsit, valamint - kerékpárutánfutót kivéve - egyéb vontatmányt kapcsolni;
d) kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vontatni;
e) kerékpáron oldalra kinyúló, előre vagy hátra egy méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt a vezetésben akadályozó vagy a személy- és vagyonbiztonságot egyébként veszélyeztető tárgyat szállítani;
f) kerékpárral állatot vezetni.

norbert79 2010.09.23. 11:24:55

@Hugo2010: Van némi igazság ebben is, igaz, de azért ne essünk már egyből a másiknak, kérlek. Simán egy ötlet volt, semmi több.

Nevem Earl 2010.09.23. 11:24:59

Okos írás, gratulálok hozzá. Mélyen egyet is értek, pedig bringás vagyok.

morden2 2010.09.23. 11:31:47

Fuhh ilyen előítléletes bejegyzést régen olvastam... amúgy a blog írója megpróbált bejutni a városháza parkolójába a bejáraton? ( mert hogy azt "mondta egy bizti őr", azért az nem érv)

Serio (törölt) 2010.09.23. 11:32:24

Kéne az iskolában fakultatív biciklis oktatás.

Az úgynevezett "profi" biciklistát az általad mondott "amatőrtől" mindössze kb. 1-2 hét intenzív bicajozás, valamint a KRESZ megismerése különbözteti meg.
Lehet, hogy kéne megint kerékpáros jogosítvány, mint a régi szép időkben.

Hurri Kán 2010.09.23. 11:38:04

@Serio: kéne bizony. csak akkor sokan megint rendőrállamot kiabálnának.

norbert79 2010.09.23. 11:41:07

@gyvy: Én is támogatom a biciklis bizonyítványt, mert én is szükségesnek érzem, s az ezzel járó rendszeres ellenőrzést is, mint a régi időkben.

Erről ugrik be egy régi vicc:
Két magyar rendőr kiutazik Franciaországba megnézni a Tour de France-ot. Végignéznek a tömegen, az egyik felsóhajt, s megszólal:
- Se lámpa, se prizma, drága mulatság lesz ez gyerekek...

labi 2010.09.23. 11:42:03

@norbert79:

Aha...
Ebből a bringás annyit jegyezne meg, hogy bringával át lehet menni a piroson... Bár mindegy, hioszen a legtöbb most is így gondolja. :)

Kedvencem az a bringás volt, aki a Szerencs - M3 kerszteződésben gondolta úgy, hogy "ez még csak egy kicsit piros"... Nem rajta, hanem hat autóson (2x3 sáv ugye) múlt, hogy nem döglött bele a mutatványba...

Ebből olyan sokat sikerült tanulnia, hogy a Szerencs - Rákos kereszteződésen is sikerült figyelmen kívül hagynia a pirost.

Lehet hogy a kedvenc zenéje az autódudakórus. :)

krampam 2010.09.23. 11:43:12

"Erőszakos kisebbség a biciklisfutár?"

mellesleg miért nem látok hasonló című cikkeket a cigányokkal kapcsolatban? no, persze csak úgy kérdeztem...

ethan blow 2010.09.23. 11:43:16

Szerintem a CM kb azt váltja ki a nem biciklisekből, mint a Meleg Büszkeség Napja a nem ratyikból: ellenszenvet, ellenállást, elutasítást, értetlenséget

De hát hé, tényleg van valaki, aki azt hiszi, a CM meg akar oldani valamit? Homogén társaság, akik elutasítanak mindent, ami nem ők. Igazából szánalmas, és nevezhetjük helyesen így: Critical Mess.

Én is biciklizem, de nem hiszem azt, hogy csak biciklisek vannak a világon, nem megyek szembe ott, ahol ostobaság, nem hajtok át a piroson ezerrel, hogy majd fékez a köcsög, ha nem akar elütni, és nem megyek ezerrel a járdán a gyalogosokat szopatva. És eléggé rühellem azokat, akik meg nem így bicikliznek, főleg, amikor nem biciklivel vagyok, és direkt szopatni próbálnak, nem mérve fel, hogy kizárólag ő kúrhat rá, főleg ha én szabályosan hajtok a tankommal, ő meg nem a kétkerekűvel, de tényleg, mire számít?
De hát ezünk van, majd változik ez is, ha kötelező lesz látható azonosítóval ellátni őket, ami remélem, hamarosan bekövetkezik (és a robogókra is tennék rendszámot, sőt, azt értem legkevésbé, hogy egy robogóra miért nem kell???)

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.09.23. 11:46:59

@Mu Deng:

Muhaha, több demagógia nem jutott eszedbe?

Segítek: "azénadómból"

norbert79 2010.09.23. 11:49:30

@labi: Erről meg akaratlanul a "Best of Vuvuzella" CD (poén) ugrott be.
Igazad van, tudom, nem volt jó ötlet, mert nekem inkább a gyakorlatias oldala ugrott be inkább, s teljesen kiment a fejemből az év eleji KRESZ módosítás hatása, amely miatt én is sokszor szívom fogam.
Gyakran fordul elő környékemen is, hogy segédtábla ellenére is vígan kerekezik velem szemben a biciklis egyirányú utcában, s még én vagyok a rossz, csak mert felhívom a figyelmét arra, hogy nem így kellene, s nem ott.

norbert79 2010.09.23. 11:52:01

@zebraakcio: Demagógia? "Azénadómból"? Nem is tudtam, hogy te fizeted az én rendszámtáblámat, sőt az én jogosítványom, vagy egyéb, az autós közlekedéshez szükséges kellékem!

spenci 2010.09.23. 11:57:21

Biciklis szerint a KRESZ és a morál:
1. Egyenesen haladók és jobbra kanyarodók közös sávjában autó jobb oldalán teljes lendülettel elhaladni egyenesen, miközben az autó folyamatosan jobbra irányjelez.....
2. Jobbról, autó mellett hirtelen balkanyarral gyalogátkelőhelyen átsuhanni
3. Lámpa nélküli gyalogátkelőhelyen teljes lendülettel - az átkelést már befejező gyalogosokat követve - ezerrel át.
4. Rajban jobbról-balról autó mellett, ahogy a combizmaik bírják
5. Féktávolságot nem tartva hátulról belerobbanni a hirtelen fékező autóba, majd kihasználva, hogy nincs rajtuk azonosító / rendszám /, tovább robogni
6. Teljes sebességgel váltogatni: úttest, bicikliút, járda, gyalogátkelőhely
7. Közös bicikli- és gyalogosúton cikázni gyalogosok között, az út teljes terjedelmét bicikliútnak tekintve
8. A biciklin lévő csomag, kosár stb oldalirányú kiterjedését figyelmen kívül hagyni
9. KRESZ-t nem rendesen elolvasva egyirányú utcába szembe behajtani
10. Balra kanyarodásnál legrövidebb úton középre húzódni / leginkább megelőző irányjelzés és hátratekintés nélkül /

A felsorolás nem taxatív!

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.09.23. 11:58:22

@norbert79:

Húha, a szövegértést még gyakorold. :)

aszterixagall 2010.09.23. 12:01:57

-Biciklivel járok.
-Van autóm is.
-Megpróbálom betartani a szabályokat.
-Nem utálok minden autóst.
-Nem utálok minden keróst.
-Soha nem voltam Critical Mass-en
-Utálom a greenpeace-t.
-hosszú a hajam és van szakállam .
-Eszek húst (tonhalat is...delfint is).
-Nem szavaztam az LMP-re
-Nem szavaztam senkire

Azt hiszem, most már nyilvánvalóvá vált, hogy nem vagyok budapesti. Azt hiszem, hogy a kerózás csak bizonyos helyeken válhat mozgalommá, vagy úgynevezett életformává.

KurtiGabor 2010.09.23. 12:12:28

Szia,

a Crtical Mass talán főszervezője, a városházás akció értelmi szerzője, és a videóban téged megnevettető biciklisfutár.
Az írásod jól kidomborítja a bringás aktivizmus nehézségét. Hiába hangsúlyozom minden interjúban, hogy autótulajdonosként vagyok bringás aktivista, hogy szerintem a tömegközlekedés jóval fontosabb mint a kerékpáros, hogy olyan városok a példaképek nálam ahol az intermodalitás mindennek az alapja.
criticalmass.hu/blog-cimkek/empamo
Ez egyszerűen nem megy át a tömegmédiába, vagy csak töredékesen. Mindenki jobban tudja hogy mire gondolok amikor demonstrációt szervezek mint én, vagy amikor 10 perces interjúból 15 másodpercet bevágnak. 50-ből egy alkalommal mondhatod el igazán miért dolgozol a szabadidődben annyira "erőszakosan".
Városháza park:
Nem mehetsz be a Városházára, csak a hivatal nyitott, azaz ügyintézhetsz a folyosókon sétálva. Minket ez nem zavar, sőt. Az zavar, hogy 5 éve 3 méter magas fallal lekerített murvás parkoló Budapest legértékesebb telke, egy 400 forintos parkolási díjú zónában, 3 metró találkozási pontján. Hogy van ott egy zajos, kutyakakás park, ami kétszer akkora lehet ne úgy, hogy akár még a parkolók száma sem csökkenne (mi is zöld felületre ugráltunk be). És nem számítottunk arra hogy a biztonsági őrök nekünk esnek. Az előzetes megállapodás az volt, hogy a várhatóan 2 percen belül érkező őrök első felszólítására kimegyünk. Semmilyen érdekünk nem fűződött ahhoz hogy feszültség legyen, hiszen a médiás dokumentáláshoz 1 perc ugyanolyan mint 1 óra, a kordontbontok rontombontom médiafelütés pedig minden civil kezdeményezésnek visszaüt.
A Critical Mass 2006 óta tartja "követelései" listáján az 12 éves korban történő, iskolai tanterv részét képező KRESZ oktatást (azért akkor mert ettől a kortól bringázhatnak főútvonalon a KRESZ szerint).
Ezenkívül kis színesként:
Tegnap az M1 reggeli műsora előtt a szerkesztő, ahogy az autóklub jogászával épp beléptünk a stúdióba ezt mondta:
Mindenképpen vitatkozzanak, direkt 13 percet adtam, nem lesz bejátszás sem.
Természetesen itt sem akartam felvenni a kesztyűt, de a vitapartnerem örömmel megtette, ezután kommunikációs öngól lett volna csak pislogva állni ott.
És mindig ez van. Mindig ez az érdekes, ettől nézik a műsort, ettől olvassák az újságot. Pedig minden interjúra úgy megyek, hogy reggel megfogadom hogy arról akarok beszélni hogy bringázni jó, olcsó, élvezetes, kiszámítható a menetidő, hogy én tudom utánfutóval hordani a két ovis gyerekem, hogy jó ruháim vannak eső esetére, hogy jobb lesz a városnak ha az aki teheti bringázik, vagy ha aki szeretné meg merné tenni. De ez nem érdekes, ettől nem áll meg a reggeli vajaskenyér a néző szájában, így a kérdések eleve olyanok, hogy az interjúk 80% védekezéssel telik. És ha sikeres a manőver, már jön is a lekonf.
A vicc az egészben pedig az, hogy amikor bringázok az utcán, egyre több pozitív gesztus ér. Dugóban félrehúzódnak, megadják már az elsőbbséget, sőt sokszor lemondanak róla. Nincsenek már a mindennapi nagy dudálós veszekedések mert nem használom a félretervezett bicikliutat ahol több barátomat elütötték a beláthatatlansága miatt. Szóval bringázni egyre jobb, de a bulvár pankráció borzasztó.
Köszönöm ha elolvastál.
Kürti Gábor

Perillustris 2010.09.23. 12:31:35

"vagylahogy így harminc fölött egyre jobban zavar a biciklis-aktivisták erőszakos típusában valami"

Egyszerű: öregszel. :)

1/3 2010.09.23. 12:47:11

@aszterixagall:
Te tényleg gyanús vagy, nem vagy te véletlenül UFO ?

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.23. 12:57:15

Még egy okkal több, hogy utáljam a kerékpáros szerveződéseket (CM, MK és társaik)

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.23. 12:58:57

@Mu Deng: a nem biciklisekből? Ismerek egy-két biciklivel közlekedőt, akik finoman szólva nem szimpatizálnak már ezzel a cirkusszal.

georg 48 2010.09.23. 13:12:35

@KurtiGabor:
Már elnézést, de ettől a szirupos , cukorlétől csöpögős szennytől hányingert kaptam! Undormány!

Hurri Kán 2010.09.23. 13:14:15

@KurtiGabor: sokmindenben egyetértek az általad leírtakkal. De akkor meg kéne próbálni valahogy jobban kezelni a sajtót. Félre ne érts, nem kioktani akarlak, de ez amit itt leírtál szinte egyáltalán nem jön át. Ami átjön az az hogy egy biciklishorda már megint lebénítja az amúgy is nehézkes közlekedést és sajnos csak az ellenszenvet növeli az emberek nagy részében. Pedig maga a cél jó lenne, csak mire az emberekhez eljut teljesen megfordul. Meg kellene próbálni ezen (is) változtatni.

kafferbivalybalamber 2010.09.23. 13:32:07

@KurtiGabor: Egyre többen és egyre jobban utáják a CM-et, amit szervezel. Olvasgass blogokat, kommenteket.
A normális, hétköznapi biciklistákkal, akik nem erőszakoskodnak, nem tüntetnek meg rázzák a biciklit a fejük fölött mint egy gorilla, hanem egyszerűen csak tekerik a pedált néha, azokkal meg egyre kevesebb baja van mindenkinek.
Tudom hogy nem gondolkoztál még el azon, hogy vajon mi lehet ennek az oka. Próbáld meg, tavaszig szerintem ki fog jönni valami eredmény.
Talán.

Avatar 2010.09.23. 13:53:42

@tütüke: A Gazdálkodj okosan egyik mezője ráadásul pont a bicaj kötelező tartozékainak felsorolását adja feladatként, mégsincs fogalma se róla az embereknek... :)

regression 2010.09.23. 14:01:29

Fasszopó bringások, kurva anyátokat! Gyalogos vagyok nincsen autóm, én szopok a legtöbbet tőletek. Még a diplomatarendszámú faszokkal sem volt annyi gondom mint a geci cangásokkal. Tudjátok, van LÁMPA (azon belül is lehet PIROS SÁRGA meg ZÖLD), meg ZEBRA, meg BICIKLIÚT.

phaszfej 2010.09.23. 14:08:50

Szerintem csak annyit kéne csinálni, hogy nőnemű személyeket nem kéne negedni sem vezetni, sem biciklire ülni. Ugyanis a nők nem észből, hanem érzelemből közlekednek. Nincs forgalomérzékük és még bénák is, mert ugyanis még egy kanyart sem tudnak nem remegő kézzel bevenni. De sajnos az öntudatuk igen fejlett, és gyengeségüket agresszióval leplezik. Pofátlanok, lecsengetnek a járdáról, visszaélnek azzal, hogy ők "nők", úgys kever le nekik senki egy pofont. De egyszer valaki le fog. És az a valaki én leszek.

norbert79 2010.09.23. 14:10:28

@phaszfej: Mit fogsz te ezért kapni... :)
Amúgy nem értek veled egyet, hidd el, ismerek nem kevés olyan nőt, aki simán lenyom bármilyen hétköznapi autóval közlekedő férfit mind vezetési érzék, ügyesség, pontosság, s szabályok betartásában.

kpetya 2010.09.23. 14:14:05

persze

mosson mindenki kézzel, világítson gyertyával, használjon távfütést. Tiltsuk be az elörecsomagolt élelmiszert, a csomagolóanyagokat, az eldobható pelenkát.

phaszfej 2010.09.23. 14:17:26

@norbert79:

és olyan csajt ismersz, aki jól vezet és nem akarod megkúrni? mert akkor elhiszem, amit írsz

kpetya 2010.09.23. 14:18:38

@norbert79:
ja csak a 20cm hibázza el. :)

phaszfej 2010.09.23. 14:18:56

Nincs annál rosszabb, mint amikor egy nő okoskodik. Nevetséges, egy idő után fárasztó, utána meg már idegesítő.

A lányocskáknak egyáltalán nem kellene beleszólniuk semmibe.

Herkules Irma 2010.09.23. 14:28:01

@phaszfej: Kedves Phaszfej, bár ez nem egy pszichológiával foglalkozó portál, mégis szeretnék kíváncsiságból rákérdezni arra, van-e összefüggés névválasztásod és a nőkkel kapcsolatos frusztrációid között (visszautasítás? potenciazavarok?)? Természetesen lehetséges, hogy nincs, ebben az esetben egyszerűen csak bunkó vagy, remélem, neked nincs jogsid vagy fegyvered.
Baráti üdv: HI.

Palermo12 2010.09.23. 14:28:51

@regression: Nyugi... Ezen a blogon kérlek inkább az ész érveket, vagy pedig a finomabb kifejezéseket használd!

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.09.23. 14:34:30

A CM mára egyenlővé lett a terror alkalmazásával. OPtt akar tekerni, abban a városban amely nem alkalmas a bringázásra. Ráadásul már már elsőbbséget akar kicsikarni a többi közlekedővel szemben. Példának okáért én melózom is néha, és a reptérről kurva nehéz lenne behozni a vendégeket bringával. S van aki öltönyben, kosztümben kell, hogy dolgozzon, nem mindenki melós, hogy majd bent átöltözik.
Minimum egyenrangú lehet a bringa de csak akkor ha ugyanolyan feltételekhez kötik a közlekedését mint a többi járművét. Még a lovaskocsihoz is kell engedély csak a bringás mehet barom módjára?
A Futárokkal viszont általában semmi bajom nincs. Vérprofik, kiszámíthatóak.
ellenben a takaroggy mer' én most sportolok bringásnál nagyobb tahót keveset látni

GaZe 2010.09.23. 14:45:15

te most mi a bánatot akartál írni ezzel a cikkel?
hogy elismered, hogy van ott egy olyan piszok igazságtalan dolog és hogy valakinek csinálnia kellene vele valamit, és valakik csináltak is érte valamit és mivel más nem csinált semmit, ezért ez a valami csinálás azért valami volt?

bocs, de kb ennyi értelme volt ennek az egésznek.
de majd szívesen megnézzük az otthonokosan.blog.hu városformáló tevéeknységét és akkor majd arról mi is alkotunk véleményt. fincsi lesz.

Táksi 2010.09.23. 14:48:57

@Megszívtuk-Waze: "OPtt akar tekerni, abban a városban amely nem alkalmas a bringázásra"Budapesten most ott tartunk, hogy se tömegközlekedni, se autózni, se bringázni, se sétálni nem lehet. Úgyhogy mindenki mindenkit utál. Milyen szép szemétdombon kapirgálunk :)

Perillustris 2010.09.23. 14:50:34

@georg 48: Mert amúgy a kerékpárosok nagy támogatója vagy. LOL

@Megszívtuk-Waze: "A CM mára egyenlővé lett a terror alkalmazásával. "

ROFL

@phaszfej: Éppen ezért férfi sofőrökkel sosem történik baleset. Értem.

@regression: Bántott a főnököd?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.09.23. 15:13:41

"drágább az ingatlanunk"

ennél is? ;-)

szép új világ 2010.09.23. 16:50:17

Hol a buzik miatt van lezárva a város, hol a cm-esek miatt.

terror 2010.09.27. 20:26:00

@ezaliz: Bizony. Jellemzoen a kerekparosok gazolnak halalra a zebrakon.

Amig errol mutatsz valami statisztikat, elmeselhetned, hogy hogy van az, hogy csak a kerekparosok szivjak a szmogos levegot, es ezert nem normalisak. Szerinted te mit szivsz? Legfeljebb fenyoillatu himbilimbit, amitol max. nem erzed, hogy szmogban ulsz, de attol az meg ugy van.

A blogbejegyzeshez:

A blogirot, kozlekedjek barmivel, az osszes tobbi kozlekedo fel zavarja. Ez azert eleg erdekes :)

Aztan mi volt meg itt:

"Fontos témát tűznek a zászlajukra: igen, legyen minél több bicikliút a városban"

Alig par eve annak, hogy ez mar nem cel, mivel kiderult, hogy amit jol lehetne epiteni, azt is szarul csinaljak, es utana sorsara hagyjak, es ettol aztan sokkal balesetveszelyesebbek ezek az infrak.

"Szegeden például a városvezetés el nem ítélhető módon figyelembe is veszi az útépítések során az ajánlásaikat, ezért lehet a sugárút közepén és az iskolakapu előtt bicikliút, vagy az egyirányú, szűk utcákban kétoldali biciklis közlekedés."

szegedbicaj.blog.hu/ - szerintem ok mashogy gondoljak.

"Kerekparos profik"

Kik is ok valojaban?

Táksi 2010.09.28. 11:00:35

Viszonylag sokat bicajoztam Szegeden és Budapesten egyaránt. Össze sem lehet hasonlítani a lehetőségeket és a fennálló problémákat. Azonban bőven van még a szegedi bringás helyzettel is probléma.
A szegedi bicajosok hogy gondolják máshogy?

terror 2010.09.28. 11:40:59

@Táksi: Nezz ra a blogra. Szerintem sok helyen nem eppen rozsas a helyzet...

Vegaaa 2010.09.28. 14:59:47

@Táksi: országos szinten jól állunk, de ez nem jelenti azt hogy nincs hova fejlődni. nagyon sok még az átkosban szocializálódott döntéshozó, tervező. ezért van az, hogy mondjuk létrehoznak az egyik sugárúton egy kerékpársávot, miközben pár utcával feljebb gondosan festik a sárga csikot a járdára. azon vagyunk, hogy például lehet pont a te adódból ne épitsenek 300 milliobol 400 méter kerékpárutat, amely még balesetveszélyes is ( szegedbicaj.blog.hu/2010/08/05/megjosolt_biciklisgazolas_tortent_kinek_kell_felelnie )

a blog irójának pedig üzenem, hogy ha ő maga is fikázza az európai módon való közlekedést (Szeged kerékpáros infrastruktúrájára tett megjegyzése alapján), akkor mégis mit csodálkozik azon ha gyalog, kerékpárral, autóval közlekedve is a balkánon érzi magát? normálisan akar közlekedni, de ehhez szükséges a jelenlegi megszokásból/rutinból való kimozdulás, ami viszont már nem tetszik neki. próbálja meg önmagában feloldani ezt az ellentmondást. viszont ha ez nem menne, akkor kéretik hogy jó magyar módjára a többieket ne húzza vissza, mint a jól ismert viccben...

manzárd · http://otthonokosan.blog.hu 2010.09.28. 15:43:51

@Vegaaa: kedves vegaaa, nem tudom, hogy pl. a szegediben mi az európai közlekedésmód, nem is érdekel, pont azt állítom, hogy az sem működőképes konkrétan, nem jó megoldás, pontosabban részleteiben kifogásolható, mert nem veszi figyelembe a magyar valóságot, szóval lehet, hogy európai, de bocs, ettől még nem esem hanyatt, mert az önmagában se hús, se hal, és hadd mondjam már el róla, hogy szerintem az a modell sem jó, azzal együtt, hogy leírtam, fontos erőfeszítések történnek...

Vegaaa 2010.09.28. 16:25:03

@manzárd: "pontosabban részleteiben kifogásolható, mert nem veszi figyelembe a magyar valóságot"

tényleg kiváncsi lennék, hogy szerinted a morál javítása, az infrastruktúra fejlesztése, a mobilitás növelése egy hosszú folyamat amelyben vannak köztes állapotok, vagy ezek a dolgok egyik napról a másikra lepottyannak az égböl?
nemkell hanyatt esned és elmondhatod a véleményed. egyiket sem kértem/elleneztem.

manzárd · http://otthonokosan.blog.hu 2010.09.28. 16:48:18

@Vegaaa: késő, már hanyatt estem, előbb kellett volna szólnod. nézd, a szegedi esetében konkrét példákról vitatkozunk, ki nem mondva. elfogadom, hogy a kétirányú biciklis közlekedés egyirányú utcába, az egy veszélyes, de akár szükséges 'köztes' állapot, ahogy te mondod. ebben az estben abban reménykedünk, hogy majd javul a morál ennek hatására is, hiszen szembesülnek az emberek vele, hogy ehhez a helyzethez kell igazodni. nem tudom viszont díjazni azt a köztes állapotot, amikor forgalmas sugárúton, olykor sávok között vezetnek át utat. ez szemmel láthatóan balesetveszélyes azok számára, akik nem életvitelszerűen, úgymond profin vezetnek biciklit. és nem látok rá esélyt, hogy ebben az esetben a morál javuljon. ez fokozottan balesetveszélyes. és igen, olvastam: veszélyes az is, amikor a járda mellett vezet a bicikli út, mert nem kalkulál a kerékpárossal az autós. értem, de szerintem rosszabb, ha egy forgalmas sugárúton tekerünk. ezt nevezem én a magyar realitás figyelmen kívül hagyásának és az európai szabvány kritikátlan átvételének. értem én, hogy bunkó és öncélú megmondóemberkének tartasz, holott nem teszek annyit az ügy érdekében, mint vélhetően te, ezért ismétlem meg, ebben a városban is láttam, jártam pozitív példákat.

terror 2010.09.28. 16:59:47

@manzárd: Mennyivel jobb, ha mesz az uttol szeparaltan, bokrok mogott, ahol nem latnak, aztan jon a macisajt, meg a zebra, ahol tolni kell a bringat, mint egy "savokon atvezeto" keros infra?

Az elobbibol rengeteg baleset (sot adott esetben halal) szarmazik, mig az utobbin egyelore nem tortent ilyen, legalabbis idehaza.

Kufoldon mar biztos elofordult, de abszolut nem jellemzo, mig a szeparalt keros infrakon ott is eleg sok baleset tortent. Nem veletlen, hogy mar nem forszirozzak ezt a modszert, legalabbis varoson belul.

A hamis biztonsag erzet (szeparalva vagyok = nem tortenhet baj) a legnagyobb kockazati tenyezo.

Aki nem eletvitelszeruen teker (a profi az egeszen mast jelent), annak a szeparalt utak vegen is gondjai lesznek, plusz ha veget er a kerekparut/bringagyalog, akkor a jardan folytatja a tekerest, hisz' tulajdonkeppen eddig is ezt tette, csak volt ott nemi sarga festek.

A moral egyebkent javul, csak - kerekparos szemmel nezve - picit lassan. Ahogy Vegaaa is emlitette, ezek a dolgok nem mennek egyik naprol a masikra.

manzárd · http://otthonokosan.blog.hu 2010.09.28. 17:15:50

@errorka: az az igazság, hogy én statisztikákkal meggyőzhető vagyok, foglalkozási ártalom, tudnál ilyet ajánlani, mert nem találtam magyar adatokat, olyat amely a különböző úttipusokra vonatkozik?

terror 2010.09.28. 17:35:11

@manzárd: Nem tudok ilyen jellegu statisztikarol. Hirek figyelese, helyszinek elemzese. Ennyit lehet tenni :/

Olyan ez, mint az Elloptak a bringamat topicok a criticalmass.hu oldalan. Mindig probalja a nep kideriteni, hogy mivel volt lakatolva a canga, es mihez, hol, stb.

Arrol sincs statisztika, hogy az U-lakat jobb, mint a sodrony, megis tudjuk, pont az ilyen nyomozasoknak koszonhetoen.

Mindenesetre a szar keros infrakrol (jardan vezetett borzalmak, stb) tudok neked linkeket adni, meg a halalos balesetekrol is. Sajna ez utobbiak helyszinein ott allnak a ghostbike-ok, amik sosem feledtetik ezeket a dolgokat...

Vegaaa 2010.09.28. 17:51:55

@manzárd: "az az igazság, hogy én statisztikákkal meggyőzhető vagyok"

látod hogy ott teker valaki elötted, ergo nem ütöd el mert még a kocsit is összebassza. ezen egyszerü elv megértéséhez nem szükséges statisztika szerintem, de te tudod.

manzárd · http://otthonokosan.blog.hu 2010.09.28. 18:04:14

@Vegaaa: szociológiai alapelv, hogy a saját tapasztalat a mérvadó, nem a statisztika. úgy tűnik mindketten ezt erősítjük meg, csak más tapasztalatokkal. láttam már bénázni és félni egy rakat embert ilyen helyen. elütni még sehol senkit, ez igaz.

manzárd · http://otthonokosan.blog.hu 2010.09.28. 18:05:31

@Vegaaa: kis beszélgetésünk közben meg csak az jutott eszmembe, hogy pont az általad képviselt attitűdre gondoltam, amikor a, bevallom, demagóg 'erőszakos kisebbség' címet adtam. hivatásom során én is rendszeresen kapok kritikát, nem kell ezt zokon venni, még ha jogtalan is. mondjuk kürti gábor abszolút korrekt hozzászólása megnyugtatott, hogy mégsincs teljesen igazam, és meggyőzött, hogy egy csomó dolgot benéztem.

Vegaaa 2010.09.28. 18:53:44

@manzárd: "szociológiai alapelv, hogy a saját tapasztalat a mérvadó, nem a statisztika. úgy tűnik mindketten ezt erősítjük meg, csak más tapasztalatokkal. láttam már bénázni és félni egy rakat embert ilyen helyen. elütni még sehol senkit, ez igaz. "

tehát a kerékpársáv elvét tekintve a gyakorlat és az elmélet különbözik az elöbbi javára.
a félős emberekből te arra következtettél, hogy ez nem jó megoldás. erre én mondtam hogy ez egy köztes állapot és jó irányban haladunk egy olyan közlekedési morál felé, melyben majd a későbbiekben nem kell félnie a gyakorlatlan kerékpárosoknak. e célt mindketten szeretnénk elérni, de te ezt a szükséges lépcsőfokok átugrásával képzel(t)ed el. erre irtam hogy nem az égből fog majd lepottyanni. most igy összegezve a kommenteket, remélem értesz.

"kis beszélgetésünk közben meg csak az jutott eszmembe, hogy pont az általad képviselt attitűdre gondoltam"

ha a legutolsó kommentemre gondolsz, arra azt mondom hogy én akkor szoktam igy kifejezni magamat, amikor nem akarom lefutni a felesleges köröket. igy maximum csak a személyiségembe lehet belekötni, a mondanivalómba pedig nem. ha jól megnézed ez most is működött.

manzárd · http://otthonokosan.blog.hu 2010.09.28. 19:06:16

@Vegaaa: lévén, hogy személyiségről írtam volt pár napja, egyet kell, hogy értsek veled.

nem látom viszont be, hogy mitől jó az, ha félős embereket engedünk dübörgő autók közé. ez az én olvasatomban veszélyes.

értem, hogy ez köztes állapot, amolyan beszoktatás féle, amiből arra következtetek, hogy ettől még szokatlanabb megoldás felé mutat.

jó, egyet értek, szoktassuk az emberkeket, de ezek után most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi a következő lépcsőfok, milyen megoldást ajánlatok ezek után?

és ne haragudj, de ha ez edukációs folyamat, akkor nem kéne türelmes edukációs attitűddel viszonyulni a kérdéshez és nem lefitymálni azokat, akik nem értik vagy nem értenek vele egyet?

Vegaaa 2010.09.28. 19:43:24

@manzárd: kerékpározni nem kötelező, viszont aki akar az tanuljon meg közlekedni. mint ahogy az autóknál, úgy a bicajnál is megvan a rutinszerzés folyamata. itt is megvannak a lépcsőfokok. az közel sem elég hogy felülök oszt nem dőlök el. sajnos nem sajnos, a hivátasforgalmú kerékpározást tanulni kell.
szokatlanabb megoldások pedig itt Szegeden nem nagyon lesznek, nemis tudom hogy konkrétan mire gondolsz. a jelenleg kialakitott és kipróbált infrák lesznek terjesztve.
az edukációs attitűd pedig egy igen széles témakör. vérmérséklet és hozzáállás kérdése mindkét fél részéröl. ez viszont erősen egyénfüggö, miközben megy az általánositás. gondolom ismerős:)

manzárd · http://otthonokosan.blog.hu 2010.09.28. 20:04:36

@Vegaaa: tényleg úgy értettem, hogy egy edukációs köztes lépcsőfokot értesz ezen a megoldáson, ezért kezdett érdekelni, hogy milyen technikák lehetnek még.

az a baj, hogy mamának mondhatjuk, hogy ne üljön bicajra, amíg nincs tisztában mondjuk egy kereszteződéssel, de sajna nem hallgat ránk, és tényleg rémület dolgokat tud csinálni.

valamelyik hozzászólásban olvastam feljebb, hogy pont érdekvédelem részéről kezdeményezve volt kötelező tanfolyam bicikliseknek, ez azért nem hülyeség.

és végezetül, ja, általánosítás az megy már kisujjból, megvan belőle a doktori :)

törzsmókus 2010.09.29. 13:45:20

@KurtiGabor: te jó voltál az interjúban, az autóklubos is egész jól állt a dolgokhoz, a moderátor viszont mintatroll volt. :(

"reggel amikor borotválkozik" - közbe mutatták az arcodat, én meg röhögtem :D

szegedbicaj 2010.10.01. 19:42:12

Sok igazságot írsz, de...

Az iskolakapuba vezetés ellen a szegediek tiltakoznak, a sáv közepén lévő kerékpársáv miatt nem, sőt... ennek logikus oka van, de hosszú lenne itt kifejteni.

Nem a hülyéknek tervezünk infrastruktúrát, hanem a normális embereknek, különben egy diliházzá változna az élet (még így is majdnem...). A szabványokról meg annyit, hogy az addig szent, míg valakinek érdeke. Kapásból tudnám sorolni a szabványnak mg nem felelő létesítményeket. Az ilyenről az illetékesek mind tudnak.

szegedbicaj.blog.hu/

A kerítésmászás szimbolikus, nem kell jönni a főbejárattal. :)

CSI
süti beállítások módosítása