HTML

OTTHON, OKOSAN.

Gondolatok az ingatlanpiacról, szereplőiről, értékesítési módszerekről, valamint az élhető terekről. Ingatlanos történtetek, jogi tanácsadás, és közérdekű cikkek, urbanisztika. Vagyis majdnem minden, ami ingatlan. (okosotthonka@gmail.com)

Friss topikok

Šutka: Európa legnagyobb cigánynegyede

szerző: asknownassassa - 2010.10.22. 09:46


Akinek bejön India, az imádni fogja Šutkát is. A Skopje északi részén, a temető és a börtön között elhelyezkedő Šuto Orizari Európa legnagyobb, és az egyetlen saját önkormányzattal rendelkező cigánynegyede.

Nem nehéz megtalálni, határához érve rögtön feltűnik, hogy mennyire más arrafelé az „autó-dizájn”, mint Macedónia más részein, vagy úgy egyébként, átlagos, uncsi kelet-európai országutakon. Megszaporodnak az apró fiúcskák által hajtott, díszes vagy kopott gebelovaskocsik, a kiszuperált bringákból összeeszkábált „berúgós” motorok, a lovak után kötött szétberhelt traktorok, a Simsonokra operált négytagú családok, de előkerülnek a szokványos fuxmercihajók és a szakadt vasasladák is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A másik feltűnő egy objektum, a főutca, azaz a bazársor első épülete, a bolttá alakított menta zöld dzsámi, a hozzáépített fehér, kannelúrás mecsettel. Nagyon sajátos itt a helyi építészet, külön izgalmas a nouveau riche tervezés, ami nemcsak a szentboltokon, hanem a vajdaházakon, illetve az önkormányzat épületén is megmutatkozik.

Dús gipszfaragások, babaszín vakolatok, cirádás tetőszerkezetek, négyzetméterenként előugró erkélyek és kisoroszlánok tarkítják a homlokzatokat, mégis hiányérzete támad a látogatónak, de nem tudja miért, amíg be nem ugrik: hiány = kacsaláb. Nem hiába jelent tehát a Šutka név tréfát. Jobb azonban visszafogottan óvatosnak lenni.
 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem szabad a Kušturica-szégyenítő, dokumentumjellegű bajnok-jelenetekre gyúrni, mert hamar rádöbbentenek, hogy az itteniek nem a videokazettagyűjtő-rekordokkal, libafuttatással, aranyfogeladással vagy galambtrenírozással robbantanak bankot, hanem max. felrobbantják a kedves bámészkodót, amennyiben nem hajlandó megfizetni a védelmi pénzt, parkolási díj formájában. Nem nagy összeg, mindössze 50 MKD, cirka 250 HUF, de Šutkában két és fél nyári ruha, valamint 1-32 fog ára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Parkolni a putri-részen, a vályogházak ajtónyílását borító keleti szőnyegek és az ereszek alá feszített zsinórokon lógó rózsaszín, sárga, pirospettyes bugyogók alatt lehet. A bugyigumik tulajai pedig valóban azt álmodják, hogy egyszer majd elrepülnek innen, messze nyugatra, de senki nem megy el, mert igazán jót civakodni csak ebben a kavalkádban lehet, és ez a cívódás a šutkai bajnokság lényege.

  


Szólj hozzá!

Címkék: utazás giccs balkán urbanisztika macedónia putri szkopje cigányvajda sutka cigánynegyed

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonokosan.blog.hu/api/trackback/id/tr192384604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása