Zsebi, a gizda atommacska szétkoptatta a nemrég vett lakás járólapjait. Spejbl, a naív vevő már-már lekapta őt is mind a tíz körméről...
Az összes ablak a parkot bámulja, szuper. Kevés híja, hogy tarkónkon nem érnek össze szánk szélei, de végül egyikünk feje sem gurul végig az új szőnyegen a nagy vigyorgás gyászos következményeként. Van minek örülni, Adri remegő hangjával, bizonytalan tekintetével félmilliót bűvölt le az eredeti árból, persze ebben nagy szerepe volt annak is, hogy a tulaj valahol már lerakta a foglalót egy nagyobbra. Kezünkre játszik a kényszer, későn hirdettek, és simán bukhatnak pár milliót, ha most visszatáncolunk. Gyönyörködünk. ’65-ben rakott újszerű faparketta a lakószobákban, falon, padlón, folyosón, konyhában, fürdőszobában totál új burkolat, a konyhában vigyorog ránk a 200.000-es bútor, ami bizony marad. Elégedett vagyok az üzlettel.
Eljön az augusztus, költözés, véget ér a padlástéri albérletezés, itt sosincs több 25 celsiusnál. Ősz elejére belakjuk a lakást, valami mégis hiányzik, valamitől még mindig nem kerek az egész, hát persze: macskák! Októberre beújítunk két kis kedvenccel, nyávognak, dorombolnak, megmásszák az összes függönyt, az alomcsere ugyan nem nagy buli, de ennyit áldozatot hozhat az ember „a gyermekeiért”.
Két macska uralkodik fölöttünk, az egyik, Samu, életrevaló, szemtelen, falánk, a másik, Zsebi, saját hierarchiájukban az örök második, volt egy balesete néhány héttel születése után, alig marad életben, szóval rendesen dolgoznunk kell a kiegyenlített erőviszonyok eléréséért. Eltelik félév, Samuval csak a baj van. Bántja Zsebit, hajnalban ébreszt, nincs szobabútor, szobanövény, ami megúszná a terrort. Acélos karmai alatt már a járólapok sincsenek biztonságban, egyre több a karc, a kopás, én pedig kezdek gyanakodni, ez a rettenetes jószág valamelyik szupertitkos földalatti katonai kutatólaboratórium élesben eddig még nem alkalmazott fegyvere. Valamit tenni kell, ha életben akarunk maradni, ha szeretnénk életben tartani a lakást. Könnyes búcsú, irány a testvér vidéki háza, kert és gondoskodás, neki is jó lesz. Hol mártírnak, hol gonosztevőnek érzi magát ilyenkor az ember.
Lassan helyreáll a béke, Zsebinek veszünk „macskapalotát”, háromemeletnyi edzőterem, szépen fejlődik, effektíve kigyúrja magát, úgy tűnik már nincsenek rémálmai sem, idővel mindannyian elhagyjuk a Valerianát. Hátránnyal induló macskánk kezd kikupálódni, néha melléugrik ugyan a széknek, de a dorombolás már egyre jobban megy, dúskál a száraztápban. A járólapon mégis továbbszaporodnak a furcsa nyomok, lehetséges, hogy Zsebi volt a ludas? Miért is ne? A filmekben sem tudja a szuperhősről a környezete, hogy éjszakánkét a gonosszal viaskodik. Ki tudja, ha aludni térünk, nem húzza-e fel hanyag mozdulattal a redőnyt, hogy a párkányról az ég felé ugorva távol tartsa a park mókusait, esetleg nagy nehézségek árán megfékezze a környék legkövérebb mops-át, Eros-t, akiről senki nem sejti, hogy galambokból verbuvál magának sereget, hogy karácsonyra átvegye a hatalmat kicsiny bolygónk felett. Simán lehet, hogy a padlón szaporodó karcok valójában ősi írásjelek, melyekkel titkos terveibe kívánja beavatni gazdáit.
(Folyt. köv., melyben Zsebit megérinti a kilakoltatás fagyos lehellete...)
