Magasfokú giccs vs szépérzék, puha pázsit vs macskakő, egymásba boruló fák vs fák-bokrok-virágok-gyep. Anglia versus Magyarország. Az előbbi kertjei burjánzóak, romantikusak, puhák, színesek, az utóbbi ugyan néha próbálkozik, de jószerivel már lemondott róluk. A kert(sz)építészet lélek, időjárás és ráfordított idő kérdése. A műanyag kerti mütyűrök pedig köszönik szépen, jól vannak.

Itt

Mikor tavasszal sétálunk a macskaköves utakon és jobbról balról fák hajolnak ránk, vagy mikor kinyílik az első hóvirág, majd a tulipánok, mindig mosolyra derül a szánk. De nagyjából itt ki is merült. Van néhány fanatikus, vagy csak kertkedvelő, virágszerető ember, akik próbálnak valami szépet alkotni a kertjükbe, az erkélyre, de többé kevésbé az egész évi, illetve országos virágszeretet kimerül a debreceni virágfesztiválban. Megvan az éghajlatunk is hozzá, de valamiért mégsem jellemzőek a virágos parkok, a szökőkutak. A kis szobrok és apró giccsek ideje is lejárt pár évvel ezelőtt. Vannak parkjaink, benne rengeteg fával, pár paddal, amikre jól esik leülni, ha elfáradunk, de gyönyörködni már nem nagyon tudunk miben, csak megpihenünk. A kerti törpe továbbállt, egy olyan országban telepedett le, ahol megbecsülik, nem mondják rá, hogy giccses, sőt nem is nevetik ki. 

Ott
Angliáról mindenkinek van valami emléke, még ha eddig nem is járt ott. A mindig hulló esőcseppek, Jane Austen, a friss levegő, vagy a királynő. Ez utóbbi kevésbé, az előbbiek viszont nagyon is szerepet játszanak az angol kertépítészetben. Képzeljük magunk elé a Mansfield parkot, tegyük bele Austent és Poussint, ahogy kéz a kézben sétálnak. Körülöttük sündisznók, békák, törpék, lófejek, félmeztelen nők álldogálnak. Mindezek persze csak kőből, márványból, vagy műanyagból, de mindenképpen az angol kertépítészet szerves részei ők is.

A kép lehet kicsit zavaros, főleg hogy Austen és Poussin közt is eltelt majd kétszáz év és noha az utóbbi francia volt, festészete mégis szervesen hatott az angol kertépítészet kialakulására. Austen regényeiből már biztosan van elképzelésünk a kastélyok parkjairól és a kertekről. A 18. századra datálják az angol kertépítészet kialakulását, amikor is az addig megszokott francia egyenes, sarkos vonalakat felváltotta a kacskaringás, az ide-oda pattogó kövek és kavicsok, az ösvények, a rózsák kavalkádja, tulipánok, ibolyák, százszorszépek, krizantémok, liliomok és nárciszok.

A sziget előnye az éghajlata, hiszen a kertek mindig élénk színekben pompáznak, a levegő mindig friss, és a parkok és kertek épp ettől lesznek olyan finomak, hívogatóak, a színek vibrálnak, puha pázsiton lépkedünk, ha elfáradunk leülünk egy padra, és gyönyörködhetünk a virágokban, a formára nyírt bokrokban, az ösvényekben, a tavon úszkáló kacsákban, mert a tó vagy egy-egy kisebb folyó, ér is kihagyhatatlan része a brit kertépítészetnek.

A kerti törpe pedig végre megtalálta a helyét, mert ha elhaladunk mellette, akkor csak megmosolyogjuk, de nem nevetjük ki, majd nagyot szippantunk a levegőbe és továbbsétálunk. A következő parkig vagy kertig pedig nem is kell messzire mennünk.