A paranoid nyilvánvalóan a sötét oldalon áll. Gennyes és kész! És igen, van legalább egy bibircsók az állán, szőrszál-szökőkúttal a közepén.

A kőkorszaki paranoid szívesebben meózza a lakást telefonon, a virtuális nem az ő homokozója. Vérbeli digitális bevándorló, aki kinyomtatja az e-mailjeit.  Felhív, belengeti a hangszálakat. Későnegyvenes nő, bagóhangú. Nem kertel, in medias res:

"Szerintem ez tetőtér!" Gratulálok. Mondom: "Az, hát, mi más! De csak féltetőtér." Mint amikor az akasztott ember a kötélhez kap. Még kapálózik, de a fenekét már kegyetlenül húzza lefele a gravitáció. Semmi esély. Kurvaélet!

Mégis megismételteti velem a bölcsész porhüvelybe folytott használtautó-kereskedő, de inkább csak mindenmindegy alapon: "Az, de csak vállmagasában, csak féltetőtér."

Itt van, ni, tessék, ki lehet rulettezni, hogy tetőtér vagy féltetőtér, vagy mi:

Rikács: "Akkor meg miért nem írták oda?" Mondom: "Látszik a neten, a képeken, gondoltam egyértelmű, nem!?" "Nem, kérem, ez így átverés, oda kellett volna írni."

Mert őt így tulajdonképpen nem érdekli. Igazán megkímélhettem volna, mert neki nincs ilyen kisstílű stiklikre ideje. (Mondjuk ehhez a beszélgetéshez szerintem is rövid az élet...) Persze amúgy is tudta már, ismeri a fajtámat. Ő nem hülye, őt nem lehet átverni!

Bepörög. Később már csak hörög, mint egy inverz Darth Vader. 'Nem vagy a fiam, Luke!!!' Epilepsziás rángógörcs, a padlóhoz veri magát. Már habzik a szája, amikor végre kinyomom.