Nem vagyok budapesti. Nagyon nem. Amikor már többet éltem itt, mint otthon, rá kellett jönnöm, hogy valahogyan akklimatizálódnom kell. Az volt az az időszak, hogy mindenhová – időjárástól, távolságtól és napszaktól függetlenül – gyalog mentem, és gyalog kellett velem menni.

Ma már nehéz felidézni, hogy milyen érzés is volt az, hogy senkit nem ismerek. Hogy jönnek velem szemben az utcán az arcok, életek, emberek és szinte biztos, hogy egyikük sem ismerős. Állandóan figyeltem a szembejövőket, mert otthon nyitott szemmel járunk, bármikor összefuthatsz a bölcsis társad anyukájával, vagy a “Teca butik”-os eladó fiával, aki persze az évfolyamtársad volt.

A “Tudod, ott lakik a...” kezdetű mondatok nekem felérnek egy hazafelé vivő MÁV-jeggyel. Azonnal elfog az otthoni életérzés, mert csak egy kisvárosban, egy kisközösségben tudja a kommunikációs modell befogadója, hogy hol lakik az, akiről a következő történet szól. A Nyitott Udvar elnevezésű közösségi bolhapiac - a szervezők rendszertani besorolása – valahogy ugyanezt a hatást érte el nálam.

A Nyitott Udvar alkalmával, a lakók megnyitják a ház kapuit és saját maguk által készített-összegyűjtött tárgyaikat teszik ki portékának. Tehát az odalátogató érdeklődők nem csak a rég elfeledett kacatok között keresgélhetnek, de megcsodálhatják az udvar szépségét és megismerkedhetnek a lakókkal. A piacon befolyt összegből a kezdeményezésnek helyszínt adó ház növényeket vásárol, hogy kizöldítsék a belső teret.

A fővárosi nemtörődömségre és a szociálpszichológusok által prognosztizált elidegenedésre fittyet hányva tavaly rendezték meg az első piacozást. Azóta több zsúrt is szerveztek már utcabállal, “Nagymama – nem is tudja, hogy elhoztam ribizlilekvárjá” - val, házi lekvár szépségversennyel és még megannyi eredeti – értsd: nem az, amit a stylist vagy a marketinges mond egy bullshit tévé-műsorban vagy bullshit konferencián, hanem az, ami annyira jó, hogy szinte a magadénak érzed – ötlettel.

Nem nagyon szeretek bolhapiacozni, nem gyűjtöm a kacatokat, de nagyon tetszik a Nyitott Udvar-hangulat. Tudom, hogy fülig érő szájjal olvasgatnám a lekvárok feliratait, hallgatnám az etno-jazz és magyar nóta keverék zenét. És úgy tűnik, azért valamelyest sikerült már akklimatizálódnom, mert furcsamód vonzódom a gangos, pesti házudvarokhoz, főként ha valakik kizöldítik.

www.noltv.hu/video/1855.html
 
www.youtube.com/watch