HTML

OTTHON, OKOSAN.

Gondolatok az ingatlanpiacról, szereplőiről, értékesítési módszerekről, valamint az élhető terekről. Ingatlanos történtetek, jogi tanácsadás, és közérdekű cikkek, urbanisztika. Vagyis majdnem minden, ami ingatlan. (okosotthonka@gmail.com)

Friss topikok

Síri csönd és hullaszag az ingatlanpiacon

szerző: liebmanndini - 2010.06.24. 16:22


Piaci előrejelzések szerint még jó ideig kínálati lesz az ingatlanpiac, ami egyet jelent azzal, hogy nem emelkednek az árak. Az biztosnak látszik, hogy idén nem kell fordulatra számítani, így a vásárolni szándékozóknak nem kell kapkodniuk. Közben a fejlesztők is szedik a sátorfájukat.


Néhány, kétség kívül látványos kilengésen kívül érdemi fordulatra még egy ideig nem kell számítani az ingatlanpiacon. Talán ilyen kilengésnek tekinthető, hogy a Duna House fennállása óta a legmagasabb számú tranzakciót bonyolította idén márciusban. A cég közlése szerint piacrészesedésük az ingatlanközvetítés területén 95 %-kal növekedett a válság kezdete óta, aminek hátterében azt sejtik, hogy egyre nehezebb önerőből lakást eladni, így egyre többen fordulnak ingatlanközvetítő irodához. A piaca már jó ideje stagnál, kb. 150 ezer eladatlan lakás van jelenleg az ország egész területén. Mindezt a hitelezés szigorítása, a lakástámogatási rendszerek megszűnése, a vásárlóerő csökkenése és a vevők megnövekedett igényei konzerválják. Ennek ellenére a cég statisztikái szerint a piaci áron kínált ingatlanokat általában 30-120 nap alatt értékesíteni tudják, míg az egyéni eladók – sokszor túlárazott – ingatlanai esetében akár 12 hónap, vagy még több is lehet a várakozási idő. Mindez különösen azért érdekes, mert a devizahitelek megemelkedett törlesztőrészleteinek köszönhetően már szignifikáns arányban vannak jelen azon ingatlantulajdonosok, akiknek érdeke, hogy minél gyorsabban túl tudjanak adni lakástulajdonukon – ezekben az esetekben a legtöbbször már nincs idő egyéni próbálkozásokra.
Válság ide vagy oda, a „hogyan” és a „mit” mellett a „mennyiért” kérdés sem veszített jelentőségéből, e téren azonban csak a vásárolni szándékozók – és tudók – örülhetnek. A minap napvilágot látott, a Földhitel és Jelzálogbank által készített ingatlanárindex tanúsága szerint ugyanis idén további kilencszázalékos áresésre lehet számítani a tavalyi 10,3 százalékos mérséklődés után. Az új lakások eladásánál Budapesten tavaly 10 százalék feletti árengedményt is el lehetett érni, ennek egyes fejlesztőknél az volt a forrása, hogy a külföldi vevők százas nagyságrendben veszni hagyták a 10-20 százalékos foglalót. Az FHB ugyanakkor a keresletet tekintve ha nem is általános, de részbeni kimozdulást feltételez, amit a cég azzal magyaráz, hogy a befektetők a csökkenő ág felén túl kezdenek vásárolni, ezen a ponton pedig már vélhetőleg túljutottunk, érzékelhető fordulatra pedig 2011-ig kell várni.
Hosszabb stagnálásra, lejtmenetre utal a Jones Lang LaSalle ugyancsak friss elemzése, ami szerint a budapesti ingatlanfejlesztők sorra szedik sátorfájukat. A felmérés ennek hátterében a bankok óvatos vállalati hitelezését látja, ami még az egyébként építeni szándékozó cégeket is az odébb állásra sarkallja. Beszédes, hogy míg tavaly több mint 10 ezer lakást adtak át a fejlesztők Budapesten – amivel a magyar főváros Varsó után a második helyen állt a régióban, az idei első negyedév után nem lehet megállapítani, hogy milyen irányt vesz a lakáspiac. Mindössze annyi mérhető, hogy a fejlesztők csökkentik az áraikat, több projektnél már most jelentős az árkedvezmény.


Szólj hozzá!

Címkék: visszaélés lakáspolitika ingatlanjog

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonokosan.blog.hu/api/trackback/id/tr492038275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása