"Pedig olyan jó kis lakás! És milyen édes a beosztása! Cuki a kert is, mondtam már?!" Jaj és juj. "És a fürdőszoba, te, Jocó, ez mekkora! Hát még ilyet! Jaj, nézd, ez lenne a gyerekszoba. Ez meg Jocónak a dolgozó! Meg a konyha is, kicsi, de milyen praktikus!"
"És ez álmennyezet? Nem? Szigetelés? Miért, itt szökik a meleg? Ja, hogy inkább bejön. Az jó, tökjó! Bírom a meleget."
.jpg)
Fátyolos szemek. Kihátrálás előtt még eljátszik a gyerekkel. Hosszan, túlságosan is. Negédes. Már tennéd ki. Friss huszonötös. Kedveske. Bókol, nem is: őszinte, kitörő lelkesedés inkább. Odavan a kislányunkért. Jobban, mint a lakásért. Ez fáj. Sodor el az érzelemcunami.
'Azt. Azt neked. Nem, a gyerek nem eladó. A lakást. Azt nézd, te, te, te levesbe való! Illetve, 250 millában van, a gyerek. Dollárban értve. Ennyi az ára. Buttersért is ennyit perkált Paris Hilton a South Parkban. Megbeszéltük itthon már rég, hogy alább nem adjuk.'
'De akkor talán mégis megtartanánk a lakást. A szívünkhöz nőtt, ugyanis.'
"Eladó Szegeden, a belvároshoz közel, nyolclakásos társasházban egy negyedik emeleti, 62 m²-es, 2 + 1 szobás, nagyerkélyes, egyetemekhez közeli, tíz éves lakás." |
Gyerekszoba ifjabb Jocókának...
