Kísértetváros élő problémákkal
Simontornya, egy hely, ami külföldi természetvédők szerint Európa legszennyezettebb területei között eddig magáénak dobogós helyet mondhatott.
Tiszta horror, nyilván ezen nincs mit magyarázni.
Az ember azt hiszi, hogy az élete viszonylag kiszámítható, aztán egyik pillanatról a másikra teljesen hihetetlen, leginkább az amcsi apokaliptikus katasztrófafilmek világát idéző történések teszik világossá, hogy mennyire rohadtul mulandóak vagyunk. Ráül a tévé, a rádió, a hírportálok, távolról fáj az embernek, együttérzünk, miközben persze fel sem tudjuk fogni, mit jelenthet ez azoknak, akik ott éltek, ahogy határainkon túl fel sem tudják fogni, hogy mit jelent ez nekünk, akik itt élünk. Ok, rendben van, béna ez a pátoszos felütés innen a meleg, biztonságos (vagy annak tűnő) lakásból, mégis valamelyest helyén való lehet, ha a megdöbbenésüknek hangot adó szakértői és politikusi véleményekre gondolok, mert...
.jpg)
Kicsiny hazánkba az ilyen hirtelen bekövetkező és döbbenetes történéseknek nagy súlya van, emellett azonban valami titokzatos módon lehetetlenül kevés szó és még kevesebb figyelem jut a rendszerváltást követően befulladt, csődbement vagy csődbedöntött ipari területek kármentesítéséről, illetve azokról a munkálatokról, amelyek az ilyen helyzetek megelőzésére szolgálnának. Miért? Mert pénzbe kerül. Miért? Mert egyszerűbb egyszer csak rácsodálkozni, hogy a csudába, hát ki gondolta volna, hogy a vége ez lesz? Olyan stabilnak látszott az a gát, ki gondolta volna, hogy azokból a fránya hordókból szivárogni kezd majd az anyag, esetleg elszabadul a vörös vagy éppenséggel a krómiszap, hol mi. Sajnos a magyar politikusi gondolkodásba pártállástól függetlenül nagy hagyománya van a komoly, de PR szempontjából jelentéktelen feladatok elsumákolásának.
Hogyan is kerül képbe most ez az egész?
Például úgy, hogy felülvizsgálat címén épp augusztusban fagyasztottak be sok-sok milliárd kármentesítésre szánt, már szerződésben lekötött forintot. A magyarázat: tartani kell a hiánycélt, felül kell vizsgálni az előző kormány által aláírt szerződéseket. Rendben van, fontos a 3,8%, rendben van, vizsgálják meg a gyanús szerződéseket, az elmúlt időszak remekül bizonyította, néha igencsak helyénvaló a gyanakvás. De azt remélné az ember, ha már tíz vagy húsz éve halogatott kármentesítések vették kezdetüket 2009-ben Oszkó aláírásával, csak mert akadt valaki, aki a korábbi sok-sok éves ígérgetés után szerződni is hajlandó volt a tovább már nem halogatható rekultivációra, akkor ne újabb és újabb emberi életeken kezdjük a spórolást.
Tolna megyében például az egykor virágzó, az egész megye területéről számos munkást foglalkoztató Simontornya már vagy tíz éve joggal pályázhatna az ország legszebb fekvésű kísértetvárosa címre.

Nemcsak azért, mert nagyjából 100.000 tonna eddig felderített földbeásott vagy föld fölött rohadó veszélyes hulladékot érezhet magáénak (bár a tulajdonjog az MNV-nél van) közvetlenül a Balatont a Dunával összekötő Sió partján épülő bőrgyár területén, hanem azért is, mert a rendszerváltást és a gyár feldarabolását és felszívódását követően kivétel nélkül minden érdeklődő befektető azonnal szedte a sátorfáját, amint tudtára jutott, hogy mit rejt a föld.
Míg ment a termelés, s míg be nem fejezték a keleti piacok kiszolgálását, miközben nyugaton senkinek nem kellettek a cég termékei, a település pezsget, műszakváltások környékén állítólag százával bringáztak a munkások, érezhető volt az élet, és ha sokan panaszkodtak is a csatornába eresztett mocsoktól habzó vízre, esetleg vészmadárként az országos átlagnál állítólag magasabb rákos megbetegedések számára, mindenképp pozitív egyenleget hozott a közhangulatba a munka, a fizetés, hogy nem kellett 50-60 kilométert utazni naponta, hogy a járdák betonja, akkor még frissnek számított, hogy jöttek-mentek a turisták az általános iskolák történelemkönyveiben heggyel és tevével ábrázolt XIII. századi várkastélyánál.
.jpg)
Persze joggal mondhatja bárki, hogy természetes dolog, hogy a szocializmus idején lélegeztetőgépen tartott iparra nyilvánvalóan ez a sors várt (bár ez a gyár 200 évig futott), amivel akár még egyet is értenék (az értékesítésre alkalmatlannak tartott gépsorokat például végül mégis egy német cég vásárolta fel, miután valakinek első körben fillérekért eladták),de azzal már nem tudok mit kezdeni, hogy a szétcincálás, a rabló privatizálás után egyedül a földbe temetett mocsok az meg a 30% körüli munkanélküliség, ami az ottani embereknek kijár. S most a sok éve halogatott kármentesítés kezdete után kevéssel, fentről egyszerűen azt mondják, egyelőre ennyi elég. Munkagép leáll.
Minek kell történnie, hogy végre szükségét érezzük, ideje lenne megelőzni a nagy és drasztikus katasztrófákat és az ilyen csendes, a települések vízbázisai és a lakosok sejtjei felé szivárgó tragédiákat egyaránt? Vannak dolgok, amiken nem kellett volna spórolni eddig sem és nem kellene spórolni ezután.
Totál abszurd egyébként, hogy a gyár területén ma gimnázium működik és egy termelő pékség áll.
Néhány adat a simontornyai kármentesítéssel kapcsolatban:
Az eredeti terv:
"A bőrgyár területéről négy év alatt összesen 150 ezer tonna hulladékot szállítanak el, közte 12 ezer tonna nyersbőrt, 24 ezer tonna úgynevezett húslási (bőrenyv-) maradékot és 96 ezer tonna krómos szennyvíziszapot - mondta Köves Gergely."
www.agrotrend.hu/cgi-bin/agrotrend/index.cgi
Ami megvalósult a kármentesítés előtt és ami még kellene:
"Bakonyi Árpád tájékoztatása szerint az egykori bőrgyár területéről eddig 1.900 tonna bőrfaragványt, 28 ezer tonna úgynevezett húslási hulladékot, a 67 ezer tonnányi szennyezett talajból 18 ezer tonnát szállítottak el, és ugyancsak elvitték a gyár elbontott festőcsarnokából származó 17 ezer tonna hulladékot. Elszállításra vár 12 ezer tonna nyersbőrhulladék és 90 ezer tonna krómtartalmú szennyvíziszap."
www.alternativenergia.hu/leallitottak-a-borgyar-karmentesiteset-simontornyan/21818