HTML

OTTHON, OKOSAN.

Gondolatok az ingatlanpiacról, szereplőiről, értékesítési módszerekről, valamint az élhető terekről. Ingatlanos történtetek, jogi tanácsadás, és közérdekű cikkek, urbanisztika. Vagyis majdnem minden, ami ingatlan. (okosotthonka@gmail.com)

Friss topikok

Síró bankok, reménykedő hitelesek: segítség vagy porhintés a nyolc pont?

szerző: okosotthon - 2010.09.13. 09:39


A 226 forintos svájci frank jegyzés elérte a kormány ingerküszöbét is; elérkezettnek látják az időt, hogy tegyenek valamit a devizahitelesek megsegítésére. Eddigi szomorú tapasztalat – tehát nem előítélet – hogy látványos, ám érdemi segítséget nem jelentő döntésekben igazán erősek a kormányok. Úgy általában...
 

Mint ahogy – úgy általában – lehet mondani a devizahitelesekre is, hogy felelőtlen hülyék gyülekezete, akik családjuk biztonságát kockáztatva vettek később elviselhetetlennek bizonyuló terheket a nyakukba, hogy így majd jól kitörjenek a vagyontalanok hordájából, hogy büszke ingatlantulajdonosi illúzióban ringathassák magukat. Persze, alapvetően faramuci dolog, hogy a lakosság java része csak hitelből tudja finanszírozni céljait, hiszen azt a pénzt költi el, amit még meg sem keresett. Tényleg, van más megoldása egy fiatal párnak, ha van szerencséjük dolgozni, de nem akarnak otthon, a szülőknél, a kisszobában berendezkedni? A felvezetőt még lehetne folytatni a miértekkel, meg hogyanokkal, és már itt elő lehetne venni a bankokat, de inkább később idézzük "szegény kicsi őket". (Mert azok, nyilván nem véletlen nyavalyognak.)



Az Orbán-kormány nyolc ponttal rukkolt elő a devizahitelesek megsegítésére, lássuk:

1. Tilos lenne az egyoldalú szerződésmódosítást az ügyfél számára hátrányos esetekben;

2. Tiltanák az önkényes kamatemelést;

3. Kötelezővé tennék a középárfolyam alkalmazását, amit a PSZÁF amúgy már hetek óta javasol;

4. Lehetővé akarják tenni a hitel-előtörlesztést;

5. Köteleznék a bankokat, hogy kérés esetén öt évvel meghosszabbítsák a futamidőt;

6. A bank adóssal szembeni követelés nem haladhatja meg a jelzálog alá vont ingatlan aktuális értékét;

7. Tiltanák a késedelem esetén felszámolt büntetőkamatok, extra díjak felszámolását is.

8. Végül, de nem utolsó sorban „az igazságosság jegyében” az intézkedések nem terjednének ki sem az üzleti célú befektetésekre, sem a második, harmadik, vagy sokadik lakás finanszírozására. Pont.

És jöjjenek a "szegény kicsi ők": a Magyar Bankszövetség természetesen nem támogatja a kormánypontokat. Erdei Tamás, a szervezet vezetője azt nyilatkozta, hogy a nyolc pontból több szakszerűtlen, elfogadhatatlan, valamint alkotmányossági kérdéseket is felvet. Azt ugyan nem említette, hogy pontosan mely kezdeményezések mennek szembe hazánk alaptörvényével, de több neki nem tetsző javaslatot is kiemelt. Ezek egyike az ügyfél kárára végrehajtott egyoldalú szerződésmódosítás tilalma. Erdei úgy látja, hogy a banki magatartási kódex a hitelintézetek egyoldalú szerződésmódosításait már igen-igen szűk mezsgyére szűkítette. Úgy fogalmazott, hogy akár a jelzálogintézmény hazai működését is veszélyeztetheti a pontok bevezetése ebben a formában. Bár Erdei nem beszélt róla, mégis nagyon idekívánkozik, hogy a bankszövetségnek már a magatartási kódex életbe lépése előtt is volt egy etikai kódexe, amire magasról szartak a bankok.

Lehetséges, hogy az egész javaslatcsomag haszontalan - mint úgy általában a csomagok. Ezt majd az idő megmutatja, mint ahogy azt is kiderült, hogy a bankok gátlástalan módon szeretik magukat, és szomorúak, ha egy kormány nem kedvükre táncol vagy fütyül.

Lénárd Mariann, a Banki Hitelek Károsultjai Egyesületének elnöke is megszólalt az ügyben. A Magyar Nemzetben azt nyilatkozta, hogy a nyolc pont között találhatók használható elképzelések, de a tervek egyelőre sok kérdést nyitva hagynak. A fent 6-os sorszámot kapott javaslattal kapcsolatban kifejtette, hogy az egyértelműen azoknak kedvez, akik önerő nélkül vásároltak ingatlant, hiszen ők eladhatják azt, visszafizethetik a teljes adósságot, és úgy tekinthetnek a törlesztőrészletekre, mintha albérletet fizettek volna. Ugyanakkor azok, akik önerő segítségével vásároltak lakást, az adósság visszafizetésekor elveszítik a saját részt.

Az sem teljesen világos egyelőre, hogy valóban megéri-e ötéves futamidő-hosszabbítást kérniük az ügyfeleknek, abban az esetben, ha nehezükre esik a törlesztőrészlet kigazdálkodása. Lénárd Mariann szerint a végleges megoldás az lehetne, ha egy kedvező árfolyam mellett forintra válthatnák az ügyfelek a devizahiteleket, a bankok pedig lenyelnék az ezzel járó extra kockázatot. (A bankok nyilván el volnának ragadtatva, tesszük hozzá gyorsan.) Emellett az is elengedhetetlen, hogy az otthonteremtés segítése céljából újra elinduljanak a kamattámogatott forinthitelek. Ezeket egyébként a korábbi szocialista vezetés szüntette meg. 


4 komment · 3 trackback

Címkék: orbán kormány hitel lakáspolitika ingatlanjog

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonokosan.blog.hu/api/trackback/id/tr872288607

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rossz hitelek: mi fogunk fizetni 2010.09.14. 08:33:48

Szívjanak a hitelesek, mert megérdemlik? A bankok és az állam is felelős. De ami a bankoknak fáj, mindenkinek fájni fog: ha nincs hitel, nincs beruházás és új munkahely sem. Ezért az államnak, vagyis nekünk kell majd ezt megfizetni. Egyre több szemp...

Trackback: Nekem ez nyolc... 2010.09.13. 11:41:20

Néppártabb már nem is lehetne a Fidesz: ha jobbról, ha balról jön valami, arra tudnak tromfolni. Rendet akarnak a radikálisok? Lesz itt olyan, amiről álmodni se mertek... A szocik mentenék a devizahiteleseket? Ne okoskodjanak, azon rohadtul rajta vanna...

Trackback: Nekem ez nyolc... 2010.09.13. 11:40:36

Néppártabb már nem is lehetne a Fidesz: ha jobbról, ha balról jön valami, arra tudnak tromfolni. Rendet akarnak a radikálisok? Lesz itt olyan, amiről álmodni se mertek... A szocik mentenék a devizahiteleseket? Ne okoskodjanak, azon rohadtul rajta vanna...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vuvuz Ella 2010.09.13. 11:37:16

Átverés az egész, attól még, hogy kiáll Okoska és mond egy nagyot, szépen megy tovább a frank. Kósának nem kellett volna pofázni, de biztos voltak jó kis befektetéseik, ezért döntötték be a forintot. Ez nem lehet véletlen.

Táksi 2010.09.13. 12:30:13

Nekem szerencsére nincs lakáshitelem, úgyhogy leginkább csak a szakmám miatt érint ez a dolog, de egyenlőre én úgy látom, hogy ha ezek a javaslatok nem hozzák meg a kellő biztonságot, akkor jövőre nem csak a svájcifrankos lakáshiteleseken fogunk sírni, hanem a komplett magyar ingatlanpiacon. Sztetek mi lesz akkor, ha bedől 100-200 ezer lakáshiteles és ezek az ingatlanok kipenderülnek a piacra. Illetve mi lesz a bankok likviditásával, ha 100-200 ezer nem fizető adósa lesz?

Herkules Irma 2010.09.13. 15:06:19

Senkit nem zavarna, hogy lopnak, csalnak a politikusok, ha legalább emellett tennének is valamit.
De a nagy magyar glóbusz jól bírja a strapát, elvégre ez történik száz meg száz éve itt...

aszora 2010.09.14. 19:47:16

A 8 pontbsn egy-kettő problémás, a többsége más országokban eddig is létezett.

Lénárd Mariann felvetése értelmetlen: a csőd az csőd. Ha 100 milliós cég becsődöl, akkor a tulaj azt a vagyont veszti, ha 10 milliós, akkor meg azt. Annak nincs értelme, hogy csőd után hadd maradjon neki valami kicsi, mert eredetileg több volt :)

Nincs szó az eredeti állapot valamiféle helyreállításáról.
Ahol meg van megfelelő önrész, ott többségében feltehetőleg kisebb a teher, és jobb a fizetőképesség (vagy van megfelelő jövedelem, abóóltudott félretenni, vagy a család segített stb.)

Ha mégsem akkor pedig túlvállalta magát, vagy szerncsétlenül járt (pl. munkahely vesztés), de ezzel nem lehet mit csinálni.

Ha pedig van önrész akkor attól sem kell tartani, hogy csak úgy bedönti a hitelt az ügyfél, mert akkor bukja az önrészt, tehát nem fenyeget visszaélés az ügyfél részéről.

Ha pedig az önrészben volt szocpol, akkor a szerencsétlenül járt adósnak így is marad plusz fizetnivalója, mert azt meg elméletileg az államank vissza kellene fizetni, mert ugye x ideig nem eladható a lakás, ha szocpolos.
Szóval szocpolos lakást sem érdemes a hitelesnek bedönteni, hanem addig fizetni amíg tudja, mert a lakásvesztésen kívül még az államnak is fizethetne.
süti beállítások módosítása